Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség S. Róberttel és tizenegy társával szemben, akik a vád szerint klasszikusnak számító “körhinta csalást” végrehajtva több mint 538 millió forintnyi általános forgalmi adót nem fizettek meg – közölte Simon József megyei főügyész csütörtökön.

A vád szerint a vádlottak 2008 júniusa és 2011 novembere között bűnszervezetet működtettek, három magyarországi székhelyű cég könyvelésében színlelt árubeszerzéseket tüntettek fel, ezek áfatartalmát az adóbevallásban kiadási oldalon felszámították, ennek célja pedig az volt, hogy a tényleges üzleti tevékenységük utáni áfabefizetési kötelezettségüket csökkentsék.

A főügyészség vádirata szerint a bűnszervezet a három érintett gazdasági társaság színlelt árubeszerzéseinek leplezésére az úgynevezett “klasszikus körhintacsalás” módszerét alkalmazta, vagyis csalárd számlázási láncolatot hozott létre.

Tényleges árumozgás – jelen esetben transzformátorok szállítása – 2008-2009-ben nem történt, csupán a fuvarleveleket állították ki, az ügyleteket úgy dokumentálták. Néhány esetben 2010-2011-ben ténylegesen is történt működésképtelen transzformátorok szállítása a társaságok között, mégpedig azért, hogy ezzel igazolják a színlelt termékértékesítést. Az esetek többségében viszont ekkor is csak a fuvarleveleket állították ki.

Amikor tényleges áruszállításra is sor került, akkor azokat a fuvarozók jellemzően lerakodás nélkül szállították tovább a bűncselekmény elkövetésében segítséget nyújtó társaságok között egészen addig, míg vissza nem kerültek a kiinduló társaságokhoz, ezzel zárva a csalárd számlázási kört.

A transzformátorokért általában banki átutalással fizettek – az adásvétel dokumentálása miatt -, viszont az átutalást követően még aznap, az eladó társaságok bankszámlájáról a bankszámla feletti rendelkezésre jogosult vádlott a vételár utáni áfának megfelelő összeget készpénzben felvette, és esetenként közvetítőkön keresztül elsőrendű S. Róbert vádlotthoz visszajuttatta – közölte a főügyészség.