Székely Ákos kúriai bírót nevezte ki a Kúria Büntető Kollégiumának vezetőjévé Darák Péter, a legfelsőbb bírói fórum elnöke – közölte a Kúria sajtótitkársága hétfőn.

Székely Ákos 2014. február 17-én kezdte meg kollégiumvezetői tevékenységét, megbízatása 6 évre szól. Elődje, Kónya István 2012 nyarától a Kúria elnökhelyettese is volt és két megbízatását egyszerre látta el.

Székely Ákos 1955-ben születtet Budapesten. Jogi diplomáját 1981-ben szerezte, az évtől fogalmazó, majd 1985-től bíró. Székely Ákos a Budai Központi Kerületi Bíróságon kezdte bírói pályafutását, és 1991-1992-ben a bíróság megbízott büntető-elnökhelyettese volt. 1992-től a Fővárosi Bíróságon ítélkezett, 1995-től tanácselnök. 2009-től a Fővárosi Ítélőtábla, 2012-től a Kúria bírája.

Székely Ákos ítélkezett szellemi alkotásokkal kapcsolatos ügyekben, vám- és devizaügyekben, gazdasági bűnügyekben, a közélet tisztasága elleni cselekményekben, kábítószeres és élet elleni ügyekben.

Az ítélkező munka mellett részt vesz a szakvizsgáztatásban, fogalmazó-, titkár- és bíróképzésben. 2007-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Intézetének megbízott óraadója, társszerzője a büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvény kommentárjainak.