Az Ausztriában az új gyógyszertárak létesítése tekintetében alkalmazott demográfiai kritériumok nem összeegyeztethetőek a letelepedés szabadságával. E kritériumok, mivel nem tesznek lehetővé eltéréseket a helyi adottságok figyelembevételével, nem tartják tiszteletben a koherencia követelményét – áll az Európai Unió bíróságának ítéletében.

A C-367/12. sz. ügyben hozott ítélet – Susanne Sokoll-Seebacher

Ausztriában egy új gyógyszertár létesítéséhez előzetes engedély szükséges, amelynek feltétele „igény” fennállása. Nem áll fenn igény, amennyiben az új gyógyszertár létesítése valamely meglevő gyógyszertár vevőkörének egy bizonyos küszöbérték alá történő csökkenését eredményezi. Pontosabban nem áll fenn igény, amennyiben a „továbbra is ellátandó személyek” száma (azaz az említett helytől közúton 4 km‑en belüli körzetben élő állandó lakosok száma) csökken, és 5500 fő alá esik. Mindazonáltal, amennyiben a lakosok száma ennél alacsonyabb, olyan személyeket is ide kell számítani, akik – foglalkozásuk folytán, vagy valamely szolgáltatás vagy közlekedési eszközök igénybevétele miatt – a meglévő gyógyszertár ellátási körzetében látandók el.

S. Sokoll-Seebacher kérelmét, aki Pinsdorfban kívánt gyógyszertárat létesíteni, elutasították azzal az indokkal, hogy nem áll fenn igény e település területén. Az osztrák gyógyszerészkamara szakvéleményéből kitűnik ugyanis, hogy egy új gyógyszertár Pinsdorfban való létesítése következtében a szomszédos (Altmünster település területén található) gyógyszertár által potenciálisan ellátandó személyek száma jóval 5500 alá esne. S. Sokoll-Seebacher azt kifogásolja, hogy e szakvélemény nem vette figyelembe, hogy a Pinsdorf és Altmünster közötti közvetlen közúti összeköttetést a közeljövőben meg fogják szüntetni. Ezenfelül S. Sokoll-Seebacher azt állítja, hogy az altmünsteri gyógyszertár üzemeltetője gyógyszertárát annak idején annak nyilvánvaló ismeretében létesítette, hogy soha nem fog ellátni 5500 fős vevőkört. Az osztrák közigazgatási bíróság, amelyhez S. Sokoll-Seebacher fordult, azt kérdezi az Európai Unió Bíróságától, hogy az uniós joggal (nevezetesen az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított letelepedés szabadságával és vállalkozás szabadságával) ellentétes-e az ilyen nemzeti szabályozás.

Ítéletében a Bíróság akként válaszol, hogy a letelepedés szabadságával ‒ és különösen a megvalósítani kívánt cél koherens elérésének a követelményével ‒ ellentétes az olyan szabályozás, amely nem teszi lehetővé az illetékes hatóságok számára, hogy figyelembe vegyék a helyi adottságokat, és ekként eltérjenek a „továbbra is ellátandó személyek” szigorúan meghatározott számától.

A Bíróság megjegyzi mindenekelőtt, hogy noha az eljárás nem tartalmaz határon átnyúló elemet, a szóban forgó szabályozás érintheti a letelepedés szabadságát, mivel nem zárható ki, hogy az más tagállamok olyan állampolgárai tekintetében is alkalmazható, akik Ausztriában kívánnak letelepedni, hogy ott gyógyszertárat üzemeltessenek. Továbbá nem kizárt, hogy a nemzeti jog megköveteli ugyanazon jogok saját állampolgároknak való biztosítását, mint amelyekre azonos helyzetben a valamely más tagállamból származó állampolgárok igényt tarthatnának.

Ami a Charta 16. cikkében biztosított vállalkozás szabadságának hatályát illeti, a Bíróság megjegyzi, hogy a Charta e cikke többek között az uniós jogra, ezzel a letelepedés szabadságára utal. A Bíróság következésképpen megállapítja, hogy a szóban forgó szabályozást kizárólag e szabadság fényében kell vizsgálni.

A Bíróság ezt követően emlékeztet arra, hogy a letelepedés szabadságával főszabály szerint nem ellentétes, hogy valamely tagállam az új egészségügyi szolgáltatásnyújtók (köztük a gyógyszertárak) létesítésének előzetes engedélyezési rendszerét fogadja el, amennyiben az ilyen rendszer elengedhetetlennek bizonyul ahhoz, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén megszüntessék az esetleges hiányosságokat, és elkerüljék az azonos feladatot ellátó struktúrák megtöbbszörözését oly módon, hogy a lakosság igényeihez illeszkedő, az egész körzetet lefedő és a földrajzilag elszigetelt vagy más okból hátrányos helyzetű régiókat figyelembe vevő egészségügyi ellátás legyen biztosítható.1

A Bíróság egyébiránt úgy ítéli meg, hogy a „továbbra is ellátandó személyek” számára vonatkozó kritérium alkalmazásával fennáll a veszélye annak, hogy Ausztriában egyes, elszigetelt és a meglévő gyógyszertárak ellátási körzetein kívül eső vidéki régiókban élő személyek (például a csökkent mozgásképességű személyek) számára nem biztosított a gyógyszertári szolgáltatásokhoz való egyenlő és megfelelő hozzáférés. Az osztrák szabályozás azzal, hogy nem teszi lehetővé az illetékes nemzeti hatóságok számára, hogy a helyi adottságok figyelembevételével eltérjenek ettől a szigorú határértéktől, nem tesz eleget annak az uniós jogi követelménynek, amelynek értelmében a megvalósítani kívánt célt koherens módon kell elérni.

Ugyanakkor a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó szabályozás eleget tesz azon uniós jogi követelménynek, amelynek értelmében az olyan engedélyezési rendszernek, amely eltér a letelepedés szabadságától, objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és előzetesen ismert kritériumokon kell alapulnia, amelyek alkalmasak arra, hogy kellőképpen korlátok közé szorítsák az illetékes nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörének gyakorlását.


1A Bíróság C-570/07. és C-571/07. sz., Blanco Pérez és Chao Gómez egyesített ügyekben 2010. június 1-jén hozott ítélete.