Az Európai Unió Tanácsa elfogadta pénteken azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy biometrikus útlevél birtokában Moldova állampolgárai három hónapnál rövidebb időre vízum nélkül utazhassanak be a schengeni övezetbe – közölte a tanács sajtószolgálata.

A közlemény ismerteti, hogy a döntés húsz nappal azt követően lép majd hatályba, hogy a rendeletet közzéteszik az EU hivatalos közlönyében, erre pedig áprilisban kerülhet majd sor, így a vízumkényszer eltörlése várhatóan május elején léphet érvénybe.

A tanács azt is ismerteti, hogy öt évvel ezelőtt, a Keleti Partnerség prágai csúcstalálkozóján erősítette meg az Európai Unió azt az óhaját, hogy a partnerségben részt vevő országok számára megvalósítja a teljes vízumliberalizációt, az országok egyéni elbírálása alapján, ha a személyek mozgása megfelelően ellenőrzött és biztonságos.

Moldovával 2010-ben indultak el az egyeztetések a vízumkényszer eltörléséről – áll a tanács közleményében, amely arra is kitér, hogy a mostani döntés annak alapján született meg, hogy Chisinau milyen eredményeket mutatott fel a korrupció, az illegális bevándorlás és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a jogállamiság és a határellenőrzés biztonsága megerősítése terén.

“Moldova a Keleti Partnerség országai közül az első, amely teljesíti a vízumliberalizációs akciótervben lefektetett elvárásokat” – állapítja meg a tanács.

Az Európai Parlament februárban már áldását adta a moldovaiakkal szembeni vízumkényszer eltörlésére.