Handó Tünde szerint hatékonyabbá kell tenni a bírósági végrehajtás rendszerét, az önálló bírósági végrehajtók ugyanis sokszor még annyit sem hajtanak be, amennyi a megbízásuk díja.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán a Szombathelyi Törvényszék összbírói értekezlete után tartott sajtótájékoztatóján példaként említette: Szombathelyen 2013-ban az önálló bírósági végrehajtóknak összesen 6,5 millió forintot kellett volna behajtaniuk, ezzel szemben összesen 39 ezer forintot hajtottak be, miközben a törvényszék csaknem hétmillió forintot fizetett ki nekik.

Szavai szerint az országos számok hasonló arányokat tükröznek, éppen ezért tartja sürgetőnek a probléma megoldását. Az OBH elnöke nem részletezte, milyen intézkedéseket tesznek a helyzet orvoslására, de fontosnak nevezte azt a munkát, ami a nyilvántartások és az informatika területén a Szombathelyi Törvényszéken is elindult.

Handó Tünde elmondta: a jövőben az ügyek számárnak további emelkedésére számítanak, ezért fontos, hogy a bíróságok a teljes munkafolyamatot, a teljes ügymenetet újragondolják.

Szavai szerint a bíróságok leterheltségén javíthat, hogy bővül a bírósági titkárok jogköre. Munkafeltételeik javításához hozzátartozik az informatikai fejlesztés is, ennek egyik formája egy intranetes hálózat kiépítése, amely könnyebbé teheti a bíróságok közötti belső kommunikációt.

Handó Tünde elismerően szólt a Szombathelyi Törvényszék elmúlt évi munkájáról, az ítélkezés színvonaláról és arról a tevékenységről is, amely arra irányult, hogy a bíróságok munkája közelebb kerüljön az állampolgárokhoz.

Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke elmondta: az elmúlt évekhez képest Vas megyében nőtt a bírók leterheltsége, 2013-ban több mint 30 százalékkal emelkedett a bírósághoz érkezett ügyek száma, a szabálysértési és a cégügyeké nőtt a leginkább. A vasi bírák munkabírását, elhivatottságát és hatékonyságát jelzi, hogy a nagyobb leterheltség ellenére is csupán 1,7 százalékkal emelkedett az egy éven túl folyamatban maradó ügyek száma.

Andor Szabolcs elmondta: jelenleg 48 bíró dolgozik a Szombathelyi Törvényszéken és a Vas megyében működő járásbíróságokon. Létszámuk az idén már kettővel emelkedett, és további két bíró kinevezése várható még ebben az évben.

A sajtótájékoztatón bejelentették: a polgári, gazdasági, közigazgatási és munkaügyi kollégium vezetőjének Tóth Ferencet nevezte ki az OBH elnöke, és az erről szóló okiratot az összbírói értekezleten adta át.