Péntektől jövő vasárnapig Magyarország ad otthont az ügyvédek 17. labdarúgó-világbajnokságának, a Mundiavocatnak.

A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tornán négy földrész csaknem 30 országából 75 csapat vesz részt. Az 1983-ban életre hívott, kétévente sorra kerülő tornán három, classic, masters (35 év felettiek) – és most először – legend (45 év felettiek) kategóriában hirdetnek győztest. Előbbi két kategória fináléját a felcsúti Pancho Arénában rendezik majd. 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök is pályára lépett a vb-n, és várhatóan díjátadóként ezúttal is szerepet vállal majd.

Magyarország 1994 és 2004 után harmadszor lesz házigazdája a világbajnokságnak. Mindkét korábbi alkalommal a Balaton-felvidéken rendezték a mérkőzéseket. Ezúttal Budapest és Felcsút a társházigazda, az összecsapásokat pedig a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Budaörs, Budafok, Diósd, Csákvár, valamint a Ferencváros és a Margitszigeti Atlétikai Centrum pályáin rendezik meg.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat ötmillió forinttal támogatta az eseményt, amelynek Budapest méltó helyszíne lesz majd.

Simicskó István sportért felelő államtitkár kiemelte, bízik abban, hogy jó mérkőzéseket láthatnak a nézők, egyúttal azt kívánta, legyen jó házigazda Magyarország, ezzel is erősítve sportnagyhatalmi státuszát.

A világbajnokságon a címvédő brazil ügyvédcsapat mellett többek között olasz, japán, argentin és mexikói gárdák is szerepelnek, valamint a tavalyi, olaszországi Európa-bajnokságon győztes Budapest ügyvédválogatott is pályára lép majd.