Az Interpol „Pangea VII” fedőnevű akció hadművelete során 200 hatósági szerv 111 országban csapott le az engedély nélkül működő internetes gyógyszertárak mögött álló bűnözőkre. 237 letartóztatás és 8 milliárd forint értékű lefoglalt áru – ez az akció mérlege.

A résztvevő INTERPOL tagországok számát tekintve a Pangea VII volt az eddigi legnagyobb, hamis gyógyszerek ellen végrehajtott akció, számol be honlapján a szervezet. Az akció során 1235 nyomozást indítottak és 19,000-nél is több olyan hirdetést tiltottak le, amelyek a közösségi médián keresztül reklámoztak hamis gyógyszereket. Ezen kívül 10,600 honlapot is leállíttattak.

A hatóságok Kolumbiában három, engedély nélkül működő laboratóriumot is bezárattak, de felléptek például domainnevek bejegyzői, valamint az online rendelési és fizetési rendszerek működtetői ellen is.

A Pangea VII akciót az INTERPOL koordinálta, együttműködve a Vám Világszervezettel és a Permanent Forum on International Pharmaceutical Crime (PFIPC), a Heads of Medicines Agencies Working Group of Enforcement Officers (WGEO), a Pharmaceutical Security Institute (PSI) gyógyserhamisítás-ellenes szervezetekkel, valamint az Europollal. Támogatást nyújtott továbbá a Center for Safe Internet Pharmacies (CSIP) és olyan cégek is, mint a G2 Web Services, a LegitScript, a MasterCard, a Microsoft, a PayPal vagy a Visa.

Azon kívül, hogy az illegális gyógyszerekkel kapcsolatba hozható címeken vizsgálódtak hatóságok, a vámhatóságok munkatársai további 543,000 csomagot is átvizsgáltak az akció hete alatt (május 13-20) és ebből majdnem húszezret le is foglaltak.

A 9,4 millió hamis és engedéllyel nem rendelkező gyógyszer között voltak fogyasztótabletták, rákgyógyszerek, merevedési zavarokra használt gyógyszerek, köhögés és megfázás ellen használt készítmények, koleszteringyógyszerek és táplálék-kiegészítők is.

„A hamis és engedéllyel nem rendelkező gyógyszerekkel kereskedő szervezett bűnözői csoportok egyetlen célja a pénzszerzés és egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a tevékenységük emberek halálát is okozhatja”, nyilatkozta a Ronald K. Noble, az INTERPOL főtitkára.

Miután Bogotában illegális laboratóriumokat fedeztek fel, az INTERPOL kolumbiai Nemzeti Központi Irodája kiadta első, gyógyszerügyekkel kapcsolatos lila figyelmeztetését. A lila figyelmeztetésekkel a szervezet információt kér a bűnözők módszereivel, célpontjaival, eszközeivel és álcázó tevékenységükkel kapcsolatban. A bogotai iroda egy kék figyelmeztetést is kért az INTERPOL-tól, amellyel további információkat kér a hamis gyógyszerek kereskedelmével foglalkozó, vélhetően szervezett bűnözői csoportokhoz közel álló gyanúsítottak tartózkodási helyéről.

„A Pangea VII hadművelet nem csak a lefoglalásokról és letartóztatásokról szól, hanem azt is demonstrálja, hogy a tagországok növekvő figyelmet fordítanak ezeknek a problémáknak a leküzdésére és a gyakorlatuk is egyre nagyobb ezen a téren.” - mondta Aline Plançon, az INTERPOL azon egységének (MPCPC) vezetője, ami hamis gyógyszerekkel és egészségügyi eszközökkel kapcsolatban nyomoz.

„Az elfogások és lefoglalások fizikailag is megállítják ezeket az életveszélyes készítményeket még azelőtt, hogy azok elérnének a fogyasztókhoz, de ugyanilyen fontos leállítani az online platformokat üzemeltető szervezett bűnözői csoportokat is” - tette hozzá Plançon.