Adóhatósági eljárás indul a Magyar RTL egyik tranzakciója miatt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint ugyanis felmerül a gyanúja, hogy a társaság pusztán az adókedvezmény igénybevételének szándéka miatt hajtotta végre az ügyletet.

A tárcavezető minderről a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolt be, ahol indoklásul kifejtette: a Magyar RTL az elmúlt években egy olyan tranzakciót hajtott végre, amellyel összefüggésben – egy jelentős veszteségelhatárolással – mentesülnének a társasági adó és a reklámadó befizetése alól is.

A Fidesz-frakció kérésére a miniszter megvizsgáltatta az ügyet, majd jelentést tett róla a kormány szerdai ülésén. E jelentés szerint fennáll a gyanúja, hogy az említett ügyletnél egy fiktív tranzakcióról volt szó, amely mögött nem tényleges gazdasági tevékenység, hanem pusztán az adókönnyítés, az adókedvezmény igénybevételének szándéka állt – közölte Varga Mihály, aki ezért – élve törvényi felhatalmazásával – arra utasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy haladéktalanul kezdjen felülvizsgálati eljárást az ügyben.

A nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a reklámadóról szóló törvényjavaslat parlamenti elfogadása után derült ki, hogy “vannak olyan szereplők, akik nem kívánják ebből a közteherviselésből kivenni a részüket”.

A kormány álláspontja azonban változatlan: minden szereplőnek részt kell vállalnia a közös közteherviselésből – jelentette ki Varga Mihály, hangsúlyozva: a kabinet elutasítja azt a módszert is, amely nyomásgyakorlással próbálja elérni akár a kormánynál, akár kormánypárti képviselőknél a reklámadótörvény visszavonását, illetve azt, hogy tekintsenek el az adó befizetésétől.

A Fidesz országgyűlési frakciója múlt csütörtökön azt közölte: a több mint hatmilliárdos, adózás előtti nyereséggel rendelkező magyarországi RTL-csoport “számviteli trükkökkel elérte, hogy az elmúlt években a sokmilliárdos nyereség ellenére sem fizettek Magyarországon társasági nyereségadót”. A kormánypárti képviselőcsoport ezért részletes vizsgálat lefolytatását kérte az ügyben az illetékes kormányzati szervektől.