Őrizetbe vették kedden Nicolas Sarkozy volt francia államfőt Párizsban egy befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt februárban indított nyomozás keretében.

A volt elnök egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatja a volt államfő ügyvédjét. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.

A volt elnök kihallgatása 24 óráig tarthat, és egy nappal meghosszabbítható. Hétfőn már őrizetbe vették ügyvédjét, Thierry Herzogot, valamint a semmítőszék két bíráját. Az ő kihallgatásuk kedden is folytatódott.

A nyomozók elsősorban arra kíváncsiak, hogy volt elnök ténylegesen megpróbált-e információkhoz jutni Azizbert-en keresztül, és törvénytelen módon tudomást szerzett-e arról, hogy a rendőrség lehallgatja a telefonját. Ez utóbbi kérdés azért merült fel, mert a volt államfő Paul Bismuth álnéven tartott egy titkos mobiltelefont, és a kényes ügyekről azon beszélt az ügyvédjével.

A lehallgatások 2014. január 28. és február 11. között készültek. Az ügyészség annak az eljárásnak a keretében hallgatta le Sarkozy mobiltelefonjait, amely a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására indult.

A márciusban a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetések alapján indult egy újabb eljárás a volt elnök ellen február 26-án befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt. A felvételeken Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszél, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen jelenleg hat ilyen eljárás folyik.

A beszélgetésekben elsősorban a Bettencourt-ügyről esik szó, amelyben felmerült a gyanú, hogy a volt elnök visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Európa leggazdagabb asszonyának, a l’Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi és pszichés állapotával, s meggyőzte őt, hogy törvénytelen módon támogassa elnökválasztási kampányát 2007-ben. Sarkozyt ki is hallgatták, vádat is emeltek ellene, majd utóbb bizonyíték hiányában ejtették a vádat, és jelenleg csak pártjának néhány tagja ellen folyik eljárás az ügyben.

Először fordult elő Franciaországban hogy őrizetbe vettek egy volt államfőt. Az ügy tovább nehezítheti Sarkozy esetleges politikai visszatérését a 2017-es elnökválasztás előtt, miközben jelenleg kollektív vezetésű pártja, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) a legutóbbi elnökválasztási kampány hamis számlázási ügyei miatt kirobban botrányt követően a szétesés szélére jutott.