Július elsejétől kötelezően közmunkát kell végezniük Szlovákiában azoknak, akik igényt tartanak az állami szociális juttatások közé tartozó jövedelempótló segélyre, az intézkedés több mint 95 ezer embert érint.

Az intézkedés alapján a jövedelempótló szociális segélyben részesülőknek legalább havi 32 óra közmunkát kell végezniük. Attól, aki nem vállalja a többnyire a helyi önkormányzatok által biztosított közmunka elvégzését, megvonják a mintegy 62 euró (megközelítőleg 19 ezer forint) összegű segélyt, amelyben például a munkanélküli segély időtartamának lejárta után részesülhetnek az igénylők. Azok, akiknek nem tud munkát biztosítani az önkormányzat, továbbra is közmunka nélkül kaphatják a juttatást.

A rendelkezést tavaly novemberben jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök. Az intézkedést lehetővé tévő törvénymódosítást az év végén fogadta el a pozsonyi törvényhozás. Az új jogszabály ugyan már idén januártól hatályba lépett, ám a gyakorlatban csak most kezdték alkalmazni, mivel féléves átmeneti időszakot biztosított az önkormányzatoknak arra, hogy megszervezzék a közmunkát.

Robert Fico kormányfő az intézkedés bevezetését azzal indokolta, hogy az “megtisztíthatja” a munkanélküli nyilvántartásokat azoktól, akik visszaélnek a segélyezési rendszerrel. A kormány becslései szerint a segélyezettek között jelentős – akár 20-30 százalékos – lehet a feketén munkát vállalók, valamint a külföldön dolgozók száma. Az intézkedés kivitelezése megközelítőleg 15 millió euróba kerül, de ez az összeg két éven belül már akkor is megtérülhet, ha a segélyben részesülők csupán tíz százaléka tesz le a juttatásról.

Németh Gabriella, a pozsonyi megyei önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó alelnöke, aki egyben a Magyar Közösség Pártjának (MKP) szociális ügyi alelnöke is azt mondta: az intézkedést alapvetően nem tartják rossznak, mert ezzel elérhető, hogy a szociális szükséghelyzetben lévők egy része ne csak kizárólag az állami, ellenszolgáltatás nélküli segélyre várjon. Hozzátette: az intézkedés ugyanakkor nem oldja meg a magasabb képzettségű és anyagi szükséget szenvedők helyzetét, mivel azoknak nemigen tudnak az önkormányzatok végzettségüknek megfelelő munkát adni. Megjegyezte: arra számítanak, hogy az alacsonyabb munkanélküliségi mutatókkal rendelkező régiókban és ott, ahol könnyebben lehet fekete munkához jutni, mint például Pozsonyban, többen tesznek majd le a segélyről. A szegényebb régiókban viszont várhatóan a megváltozott feltételek mellett is igényelik majd az emberek a jövedelempótló segélyt – mondta.

Az intézkedést lehetővé tévő jogszabályt, nem sokkal annak elfogadása után, ellenzéki képviselők egy csoportja megtámadta az alkotmánybíróságon, amely a beadványt márciusban befogadta, ám tárgyalásának időpontját még nem tűzte ki.