Önállóvá válik a Testnevelési Egyetem szeptembertől, állami fenntartásba kerül a Pető Intézet és bevezetik a kancellári rendszert a felsőoktatási intézményekben – többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés.

A változtatásokat 129 igen 34 nem és 21 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá.

A törvényalkotási bizottság ülésén elfogadott módosító javaslat értelmében a felsőoktatási törvényből kikerül a gazdasági főigazgatói poszt. Ennek megtartását, esetleges betöltését az intézmények saját hatáskörébe utalták.

A változás értelmében szeptembertől bevezetik a kancellári rendszert, ilyen megbízást az kaphat, aki felsőoktatási intézményben, gazdasági társaságban, központi vagy területi közigazgatásban három éves vezetői gyakorlattal és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A kancellári rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti, az oktatásban dolgozók munkáltatói joga ugyanakkor továbbra is a rektornál marad.

Bővül a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egy-egy delegáltjával. A két új delegáló szervezet révén hangsúlyosabban jelennek meg a hallgatói és gazdasági szempontok és 50 százaléka alá csökken a kormány által delegáltak aránya. A MAB nemzetközi akkreditációjára tekintettel a szervezet támogatását a törvényes, megfelelő színvonalú működés érdekében megfelelő mértékben, költségvetési előirányzaton biztosítják a jövőben.

A kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendelettel szabályozza a MAB elnöke, tagjai, tisztviselői tiszteletdíját, a MAB létrehozásával, a Felsőoktatás Tervezési Tanács, a Duális Képzési Tanácsa létrehozásával, működésével összefüggő kérdéseket.

A módosítás kitér a Semmelweis Egyetemből a Testnevelési Egyetem kiválására, amelyet a sportegészségügy és sporttudomány területein jelentkező legfontosabb feladatok közötti kapcsolatok intézményes megerősítésével indokoltak. Az új, fővárosi székhelyű, állami felsőoktatási intézmény magában foglalja majd az Országos Sportegészségügyi Intézet egyes, nem betegellátást végző egységeit, valamint a sporttudományhoz és sportegészségügyhöz kapcsolódó kutatási tevékenységeket is.
A jogszabály szerint a sporttudományi felsőoktatásban az olimpiai érem megszerzése “a doktori fokozattal egyenértékűnek minősül”, míg a művészeti felsőoktatásban bizonyos díjak ugyanígy annak minősülnek.

A módosítás rögzíti továbbá a Pető Intézet állami fenntartásba vételét, kiemelve, hogy a többi állami fenntartású intézménnyel azonos módon biztosítják a főiskola állami ösztöndíjas helyeit, a köznevelési intézménye pedig gyakorlóiskolai státusba kerül, amely nem csak állami finanszírozást, hanem a felsőoktatási gyakorlóhelyeknek biztosítható speciális többletforrások lehetőségét is biztosítja. Erre az igen speciális körülmények között, magas konduktori létszámmal működő intézetnek mindenképpen szüksége van – rögzítették a módosítás indoklásában.

A változtatás köznevelést érintő része értelmében a pedagógiai szakszolgálati intézményekben, gyermekvédelmi szakellátási intézményekben és javítóintézetekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak számára is biztosított lesz az évi 25 munkanapnak megfelelő pótszabadság.

Létrehozzák továbbá az Integrált Elektronikus Nyomonkövető Rendszert (INYR). Mint az indoklásban kifejtették: a sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyermekek, tanulók pedagógiai szakszolgálati ellátása során döntő jelentősége van annak, hogy hol, mikor, milyen ellátásban részesült az érintett, a szakemberek milyen megállapításokat tettek.

Eddig ezek kezelése esetleges volt, és akár egy iskolaváltáskor is előfordulhatott, hogy az információk elvesztek vagy a szülők, előző iskola nem közölték az új intézménnyel, szakszolgálatokkal azokat.

Ezen problémák kiküszöbölését célozza az INYR, amihez kapcsolódva oktatási azonosítót kapnának azok is, akik köznevelési intézménnyel jogviszonyban nem állnak, de pedagógiai szakszolgálati ellátást igénybe vesznek.

Új szabályként a munkáltató a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatási kérelemnek csak akkor köteles eleget tenni, ha azt a tanítási év első félévének befejezését megelőző hatvan nappal korábban közli az arra jogosult pedagógus, óvodai dajka.