Több mint 10 ezer olyan cég létezik Horvátországban, amelynek mindössze egy “fiktív” alkalmazottja van, aki ugyan be van jelentve, de nem kap fizetést, a munkáltató nem fizet utána járulékot, ugyanakkor a hatályos jogszabály értelmében az illető így is jogosult lesz a nyugdíjra – derült ki egy felmérésből, amelyet a horvát munkaügyi minisztérium készített.

A Jutarnji list internetes kiadásában csütörtökön megjelent cikk szerint a cégek ezzel átverik a horvát nyugdíjrendszert, a hatályos törvények ugyanis megengedik, hogy akkor is nyugdíjba vonulhasson valaki, ha valójában soha sem dolgozott, nem fizettek után nyugdíjbiztosítást, de bejelentett alkalmazottként van nyilvántartva.

A furcsa helyzetre úgy derült fény, hogy a minisztérium készített egy “feketelistát” azokról a vállalatokról, amelyek már három hónap óta nem folyósítanak fizetéseket bejelentett alkalmazottaiknak.

Horvátországban tizenöt év munkaviszony és 65 életév betöltése után bárki nyugdíjba vonulhat. A munkáltatók egy része ezért megteszi azt a szívességet – főleg, ha valamelyik családtagról van szó -, hogy papíron felvesz valakit, akinek ezáltal is telik a nyugdíjkorhatárhoz szükséges ideje.

Ezeket a cégeket most az adóhivatal vizsgálja, s ha kiderül, hogy fiktív alkalmazottat tartanak, a tulajdonosokat megbüntetik, a céget pedig bezárják.