Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették

A testület szerint a rendelkezés azon pontja alaptörvény-ellenes, amely arról szól, hogy a cselekvőképes ember nyilatkozhat arról: cselekvőképtelensége esetén visszautasíthat egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat és ez a nyilatkozat akkor érvényes, ha pszichiáter szakorvos – egy hónapnál nem régebbi – szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. Ezt a nyilatkozatot két évente meg kell újítani.

Az Alkotmánybíróság szerint az önrendelkezési jog aránytalan korlátozását jelenti, hogy cselekvőképes embereknek kötelezővé teszi és a közokirat elkészítésének előfeltételéül szabja a pszichiáteri szakvélemény beszerzését a törvény.

A bekezdés hatályban maradó szövegének értelmében a “nyilatkozatot a beteg bármikor – cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül – visszavonhatja”.

Az egészségügyi törvény további, ehhez kapcsolódó paragrafusaihoz érkezett panaszt az Ab elutasította.