Traian Basescu román államelnök visszaküldte a bukaresti parlamentnek a nyugdíjjárulék csökkentéséről szóló törvényt – közölte a román elnöki hivatal.

Basescu azzal indokolta döntését, hogy a bukaresti kabinet “homályosan” támasztotta alá, miből pótolja a munkáltatói nyugdíjjárulék öt százalékos csökkentése nyomán várható bevételkiesést. A törvény szerint a fő, 20,8 százalékos járulékkulcs 15,8 százalékra esik vissza, és a másik két magasabb kulcs esetében is 5 százalékos mérséklést alkalmazna a kormány és a parlament úgy, hogy azok aránya 20,8 százalékra és 25,8 százalékra csökkenne.

Az elnöki hivatal közleménye szerint figyelembe véve, hogy az idei költségvetés bevételei elmaradtak a költségvetés-tervezetben remélt szinttől, fontos, hogy a kormány pontosan jelölje meg a forrásokat, amelyekből pótolja a bevételkiesést, ahogyan ezt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is kérte tőle.

Az IMF bukaresti küldöttsége június elején az akkor esedékes felülvizsgálati látogatásának lezárása nélkül távozott Romániából, miután a bukaresti kormány Románia nemzetközi hitelezőinek beleegyezése nélkül döntött úgy, hogy október 1-től csökkenti a munkáltatói adóterhet. Az IMF küldöttsége ősszel tér vissza Romániába, ugyanis arra kíváncsiak, hogy a csökkentés nyomán a kormány hogyan állítja össze a jövő évi költségvetés-tervezetet.

Victor Ponta román miniszterelnök az elmúlt hetekben többször folytatott nyílt vitát Basescuval erről. Ponta szerint van pénze Romániának a csökkentésre, hiszen az intézkedés következtében új munkahelyek létesülnek, csökken a feketemunka aránya, és a cégek fizetésképtelenségét szabályozó törvény módosítása nyomán az állam ezentúl könnyebben be tudja hajtani a cégeknek vele szemben felhalmozott adósságát.

Basescu most megtagadta a jogszabály kihirdetését, ezért a parlamentnek újból meg kell vitatnia. Másodszor azonban az államfő már nem küldheti vissza a törvényt.