A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Samsung SDI (a Samsung SDI Co. Ltd. a SAMSUNG SDI Germany GmbH-val és a SAMSUNG SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt.-vel egyetemlegesen), az LG Philips Displays Holding B.V., valamint a Technicolor SA jogsértést követtek el, amikor a színes televízió képcsövek árát közvetlenül és közvetetten rögzítették, a vevőket és piacokat felosztották, a kapacitásokat korlátozták, valamint az árakra, termelésre, értékesítésre vonatkozó nem nyilvános stratégiai információkat megosztották. A Hivatal a jogsértés elkövetéséért 303 millió Ft bírságot szabott ki.

Az eljárást 2008-ban engedékenységi kérelem nyomán indította a GVH a (hagyományos) színes televíziókban és a számítógépes monitorokban használt képcsövek gyártói közötti – 1997. január 1. és 2004. április 30. között megvalósuló – feltételezett kartell vizsgálatára. A Hivatal vizsgálta továbbá azt is, hogy a vállalkozások magatartása kiterjedhetett-e az árak, az értékesítési mennyiségek, a kereslet és a kapacitáskihasználás vonatkozásában érzékeny piaci információk cseréjére, valamint az árak rögzítésére, beleértve a fogyasztónként és földrajzi szempontok alapján történő ármeghatározást, továbbá a piaci részesedések, a fogyasztók és az értékesítési mennyiségek felosztását, a kibocsátás korlátozását és a termelés és kapacitás koordinációját és csökkentését. Az eljárás megindítását követően még két további vállalkozás (csoport) nyújtott be engedékenységi kérelmet. Mivel az Európai Bizottság is folytatott eljárást hasonló tárgyban, a magyar vizsgálat csak a Magyarország EU-csatlakozása előtti időszakra és csak a magyarországi hatásokra vonatkozóan folyt.

A GVH részére az engedékenységi kérelmezők számos, Európában illetve Ázsiában folytatott megbeszélésre vonatkozó irati bizonyítékot (döntően a találkozókról készült jelentéseket, feljegyzéseket, továbbá naptárbejegyzéseket, utazást igazoló dokumentumokat) bocsátottak rendelkezésre, melyek feldolgozása rendkívül időigényes volt, részben ez okozta az eljárás meglehetős elhúzódását. A bizonyítékok és az engedékenységi kérelmezők leírása alapján megállapítható volt, hogy a gyártók rendszeres két- és többoldalú megbeszéléseiken egyeztettek egymással a televízió képcsövek áráról, az áremelések mértékéről, a piacok illetve egyes vevők felosztásáról, a kibocsátás korlátozásáról, és ezekhez kapcsolódó információcserét is folytattak. A találkozók közül ugyanakkor a GVH csak azokat tudta figyelembe venni, amelyek bizonyíthatóan az európai piacokra – és annak részeként Magyarországra – vonatkoztak, mivel a GVH joghatósága csak a magyar piacra is hatást gyakorló magatartások vizsgálatára terjed ki.

A GVH a fentiek alapján megállapította, hogy a vállalkozások versenykorlátozó magatartásukkal egységes, folyamatos és komplex jogsértést követtek el, mellyel a résztvevők célja profitabilitásuk fenntartása, növelése, illetve az árverseny korlátozása és kizárása volt.

A GVH a fent említett jogsértő magatartás miatt a Technicolor SA-ra 303 millió Ft bírságot szabott ki; a Samsung SDI-vel szemben a vállalkozás által benyújtott engedékenységi kérelemre tekintettel a bírság kiszabását mellőzte; az LG Philips Displays Holding B.V.-vel szemben a bírság kiszabását mellőzte, mert a vállalkozás nettó árbevételére vonatkozó információ hiányában nem volt bírságolható.

A többi gyártóval szemben az eljárás megszüntetésre került, mivel esetükben

  • a magatartás elévült, mert a kartellben való részvételükre vonatkozóan csak rövidebb
  • időszakra volt bizonyíték,
  • az eljárás alá vont anyavállalatok és/vagy leányvállalatok egységes, folyamatos és komplex jogsértésben való közvetlen részvétele, felelőssége nem nyert bizonyítást,
  • nagy valószínűséggel jogutód nélküli megszűnésre került sor.

A GVH a színes monitorcsövekkel kapcsolatos magatartás tárgyában (valamennyi vizsgált vállalkozással szemben) bizonyítottság hiányában – különös tekintettel a magatartás elkövetése óta eltelt időre – megszüntette az eljárást.