Az Egyesült Államok megtagadja a beutazási engedélyt számos venezuelai tisztségviselőtől, mert szerepük volt az emberi jogok megsértésében és az év elejei tömegtűntetések elleni erőszakos fellépésben – közölték Washingtonban az amerikai kormány képviselői.

Az amerikai hatóságok azokat sem engedik beutazni, akik előzőleg már megkapták a vízumot, de kiderült róluk, hogy részük volt az említett eseményekben. A tilalom a venezuelai kormányzat legmagasabb szintjeit is érinti. Az érintettek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A részben a gazdasági helyzet romlása miatt kirobbant februári tüntetések elleni kormányzati fellépésnek 43 halálos áldozata volt Venezuelában. A Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezetnek az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához benyújtott jelentése szerint a dél-amerikai ország biztonsági szerveinek emberei éleslőszerrel és gumilövedékkel lőttek bele a tömegbe, fegyvertelen tüntetőket vertek meg és rabokat kínoztak meg.

A HRW szerint a jogsértések rendszeresek Venezuelában. A kormány több ellenzéki politikust bebörtönöztetett.

Az amerikai külügyminisztérium mindeddig vonakodott élni a vízummegvonás eszközével, mert úgy vélekedett, hogy az megnehezíti a megegyezést Nicolás Maduro elnök kormánya és az ellenzék között. A szankció nyomán tovább romlott a Washington és Caracas közötti, egyébként is feszült viszony.

Elías Jaua venezuelai külügyminiszter kijelentette, hogy a “kétségbeesett” amerikai lépés újabb “megtorlást” jelent országa ellen, amely szerepet játszik egy új világ és egy szuverén Latin-Amerika kialakításában.

A vízummegvonással kapcsolatos bejelentés három nappal azt követően született, hogy az Egyesült Államok sikertelenül próbálta elérni a Hollandiához tartozó Arubán őrizetbe vett Hugo Carvajal tábornoknak, a venezuelai hírszerzés volt parancsnokának kiadatását. Carvajalt szabadon engedték, mert Hága elismerte a Venezuela által konzulnak jelölt tábornok diplomáciai mentességét. A volt kémfőnököt kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt köröztetik az amerikai hatóságok.