Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2014. július 1-jétől 2020. január 9-ig terjedő időtartamra Rózsáné Markó Zsuzsanna törvényszéki tanácselnököt nevezte ki a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesévé.

Rózsáné dr. Markó Zsuzsanna 1978-ban szerzett diplomát a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

1978. március 1-jétől a Békéscsabai Városi Bíróságon fogalmazóként, majd 1979. július 1-jétől közjegyzőként dolgozott. 1980-ban jogi szakvizsgát tett, majd ezt követően a Békéscsabai Városi Bíróságon polgári ügyszakos bíróként végzett ítélkező tevékenységet.

1986. október 1-től került a Csongrád Megyei Bíróságra, először Szentesre, majd 1988. július 1-jétől Szegedre. 1991. április 1-től megyei bíró, 2008. január 1-től megyei bírósági tanácselnök. Referádájába tartoztak a vegyes kötelmi perek, civil szervezetekkel kapcsolatos ügyintézés, majd később a közigazgatási ügyek.

1992. október 1. és 1997. szeptember 30. között a Szegedi Városi Bíróság elnöke. 2013. március 1-től a törvényszék megbízott elnökének felkérésére – ítélkező tevékenységének megtartása mellett – kezdetben a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, majd 2013. október 1-től a Szegedi Törvényszéken lát el igazgatási feladatokat.