A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átfogó ellenőrzése során a vendéglátósok 65 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, 38 százalékuk egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeiről. Volt olyan hely, amely még a harmadik ellenőrzésen is megbukott – írta a NAV közleményében.

Közölték: az elmúlt hétvégén egy időben 32 frekventált vendéglátóhelyet látogattak meg a revizorok a fővárosban. A péntekről szombatra virradó éjszakán 110 ellenőr szállta meg Budapest belső kerületeinek népszerű – köztük a legexkluzívabb – vendéglátóhelyeit, romkocsmáit. Néhány helyre háromszor is visszatértek, hogy “valós képet kapjanak a vállalkozás adózási fegyelméről” – tették hozzá.

A közlemény szerint az éjszaka előrehaladtával egyre gyakrabban nem adtak bizonylatot a vásárolt ételekről és még a legnevesebb helyek között is volt olyan, amelyik a második, harmadik ellenőrzésen is megbukott. Az egyik romkocsma a második elmarasztaló kimenetelű ellenőrzés után “lehúzta a rolót”.

Emellett több esetben feketefoglalkoztatással is találkoztak az ellenőrök: “Volt olyan hely, ahol a kiszolgálást végző, megrakott tálcákkal szlalomozó pincér letagadta, hogy alkalmazott lenne, mondván, csak bejött az utcáról segíteni” – olvasható a NAV közleményében.

Külön érdekességként kiemelték, hogy az ellenőrzés estéjén a vizsgált vendéglátóhelyek online pénztárgépei az előző hét péntekjéhez képest mintegy 30 százalék bevételnövekedést regisztráltak.

“A NAV visszatérően ellenőrzi a vállalkozásokat mindaddig, amíg az adózás tekintetében rend nem lesz a fővárosi vendéglátóhelyeken” – hangsúlyozták. Egyúttal emlékeztettek, hogy a hagyományos pénztárgépek – néhány kivétellel – augusztus 31. után nem üzemeltethetők, és azokat az online pénztárgépek beállításával egyidejűleg az eladótérből is el kell távolítani.