Pekingben megkezdte munkáját a kínai törvényhozás, amely egyhetes ülésén dönteni fog Hongkong esetleges választási reformjáról – tájékoztatott a kínai média.

A különleges közigazgatási övezeti státusú Hongkongban ezzel egy időben az általános választójog tágabb értelmezését, a 2017-ben esedékes kormányzóválasztáshoz kapcsolódó jelöltállítás rendjének megváltoztatását követelő aktivisták közölték: szeretnék, ha könnygázt és vízágyúkat vetnének be ellenük, amennyiben követeléseiknek Peking nem tesz eleget.

A kínai Országos Népi Gyűlés kéthavonta ülésező, körülbelül 170 tagot számláló állandó bizottságának hatásköre arról dönteni, hogy Hongkongban sor kerüljön-e választási reformra, s ha igen, milyenre. A bizottságban egy hongkongi képviselő rendelkezik szavazati joggal, de a mostani ülésre a hongkongi törvényhozás 12 tagját is meghívták.

A jelenleg érvényes hongkongi alaptörvény szerint egy, a helyi társadalmi rétegeket széleskörűen képviselő jelölőbizottság állítana jelöltet a kormányzó személyére, ám a különböző helyi szervezetek, aktivisták és a “Foglald el a központot!” nevű mozgalom általános jelöltállítási szabadságot szeretnének. Azzal fenyegetnek, amennyiben ezt nem biztosítják, tüntetők tízezreit mozgósítják a város üzleti negyedének megbénítására.

A jelek szerint Peking a kérdésben nem hajlandó kompromisszumra, ellenben egyes jelek szerint nyitott lehet a jelölőbizottság létszámának növelésére. E felvetést tartalmazta Hongkong jelenlegi kormányzójának a törvényhozáshoz benyújtott jelentése is.

Hongkongban a Foglald el a központot! mozgalom alapítója, Benny Taj Jiu-ting egyetemi jogászprofesszor egy vele készült interjúban közölte, tüntetésük esetén szeretnék, ha a rendőrség tömegoszlató fegyverekkel lépne fel ellenük, számítva a hongkongiak támogató együttérzésére.

Sajtójelentések szerint az üzleti negyed elfoglalásának terve megosztotta a hongkongi közvéleményt, elsősorban is az érintett régióban dolgozók aggodalma, a feltételezett anyagi károk és a város pénzügyi központi szerepének csorbulása miatt.

A sztrájkkal, útlezárásokkal, ülőtüntetéssel fenyegetőzők törekvése ellen augusztus 17-én a Szövetség a békéért és a demokráciáért mozgalom kínai nemzeti zászlókkal felvonuló hongkongi tüntetők tízezreit vitte az utcára, akik a város békéjéért és stabilitásáért aggódnak. A szervezők azt állították, hogy a Foglald el a központot! ellen 1,4 millió aláírást gyűjtöttek.