Kétmilliárd forint bírság alól mentesülhetnek a fuvarozó vállalkozások, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez azon e-útdíj bírságok elengedéséről, amelyeket a bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók téves bevallás miatt fizettek – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Azok számítanak majd jóhiszemű fuvarozóknak, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.

A parlament ősszel tárgyalja a törvénymódosítást – áll a közleményben.

Az “amnesztia” azokat érinti, akik az e-útdíj bevezetése, azaz 2013. július 1. és ez év március 31. között kaptak bírságot a jelzett szabálytalanságokért.

Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett.

A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját, mintegy 100-120 vállalkozást érint. Ezek jelentős részét a közbeavatkozás híján tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher.

Az Országgyűlés – a közérdek sérelme nélkül – úgy rögzíti majd az átmeneti szabályokat a módosításban, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók ne kerüljenek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben.

A tervezet szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. – a bírság megfizetésére kötelezett kérelmére – esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állít ki. A dokumentum megerősíti, hogy a kérelmező a módosított törvény hatálya alá tartozó esetek valamelyikét valósította meg, és így mentesül a bírság alól.

A kiállított igazolás alapján a rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát, továbbá a törvénymódosítás lehetővé teszi a bírság visszafizetését is.

A módosítást az a bizottság dolgozta ki, amelyet a kormány március végén hozott létre. A szöveg a szakminisztériumok és fuvarozói érdekképviseletek képviselőiből alakult testület folyamatos egyeztetéseinek eredményeként készült el.

A díjfizetés szándékos elkerülését az ellenőrző szervek a továbbiakban is következetesen büntetik – fejeződik be a tárca közleménye.