Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták – közölte az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság fideszes alelöke újságírókkal a testület hétfői, zárt ülését követően.

Gulyás Gergely elmondta: ellenzéki jelöltekről is szavazott a testület, de ők nem kapták meg a kilenctagú bizottságban a szükséges öt igen szavazatot.

Kifejtette: mindhárom jelölt rendelkezik tudományos fokozattal, a gyakorlati mellett tudományos munkát is végeznek és sosem folytattak pártpolitikai tevékenységet.

Czine Ágnes bíró a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője, tanít mind a Károli Gáspár Református Egyetemen, mind a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Sulyok Tamás ügyvéd a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjog tanszékének oktatója, Varga Zs. András, aki a Pázmány Egyetem Katolikus Egyetem dékánja, korábban legfőbb ügyész helyettes volt – tudatta.

A jelöltek megválasztásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges – közölte. A jelölteket – a szavazás előtt – még az igazságügyi bizottság is meghallgatja nyilvános ülésén.

Az LMP élt a jogával, hogy megnevezze jelöltjeit a megüresedett három helyre – közölte Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke az ülés után. Lehoczkyné Kollonay Csillát, valamint Földi Andrást és Fülöp Sándort jelölték, de, mint mondta, “a kétharmados többség azt sem engedi, hogy egyáltalán a plenáris ülés elé kerüljenek ellenzéki javaslatok” – mondta.

Czine Ágnes jelöltségét – aki novembertől töltheti be az alkotmánybírói pozíciót – Schiffer András támogatta, a másik két jelöltet azonban nem – ismertette.

Gyüre Csaba (Jobbik) elmondta: nem állítottak jelöltet, mert szerintük a kétharmados többséggel szemben felesleges azt megtenni. A szavazásban azonban részt vesznek, egyik jelöltet sem fogják támogatni – közölte.

Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság hétfőn zárt ülésen döntött a jelöltek személyéről. Ezt Gulyás Gergely kezdeményezte, mondván, személyes adatok is szóba kerülnek az ülésen.

A jelöltek alkotmánybíróvá választásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges, megválasztásuk tizenkét évre szól.

Bragyova András jelenlegi alkotmánybíró és Kovács Péter kilencéves megbízatása szeptember végén jár le, novemberben pedig Balogh Elemér távozik a testületből.