Nem vonatkozik a külföldi ügynöktörvény a Golosz nevű oroszországi választási jogvédő szervezetre – mondta ki a Moszkvai Városi Bíróság határozatában semmisnek nyilvánítva az NGO elleni szabálysértési eljárást.

A fellebbviteli testület megváltoztatta azt a tavaly áprilisi bírósági döntést, amely a nem kormányzati szervezetet (NGO) és vezetőjét összesen 400 ezer rubeles (mintegy több mint 2,6 millió forint) pénzbírsággal sújtotta, mert az nem vetette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként. Az előző bíróság akkor arra hivatkozott, hogy a Golosz külföldről, a norvégiai Helsinki Bizottságtól kapott pénzt.

A tavalyi ítélet annak ellenére született meg, hogy az NGO azt állította: visszaküldte a támogatást.

A Moszkvai Városi Bíróság viszont most az orosz Alkotmánybíróság 2014. évi áprilisi állásfoglalását tekintette mérvadónak, miszerint annak a nem kormányzati szervezetnek, amely visszautasítja a külföldi pénzügyi támogatást, nem kell regisztráltatnia magát külföldi ügynökként.

A döntés szerint az orosz igazságügyi minisztériumnak ki kell vennie a nevezetes külföldi ügynöklistáról a Goloszt és az államnak vissza kell fizetnie a tetemes bírságot a szervezet számára.

Az orosz ügyészség idén tavasszal úgy vélte, hogy több orosz NGO-ra, közöttük a Memorialra és a Golosz választási jogvédő szervezetre is vonatkozik az Oroszországban 2012 novemberében hatályba lépett, úgynevezett külföldi ügynöktörvény.

A nem kormányzati szervezeteket korlátozó, Oroszországban és külföldön is sokat bírált orosz szabályozás szerint, ha az NGO-k külföldi támogatással működnek és politikai tevékenységet folytatnak, külföldi ügynökként kell nyilvántartásba vetetniük magukat, ellenkező esetben félmillió rubelig (mintegy 3,5 millió forintig) terjedő pénzbüntetéssel sújthatók. A többségében jogvédő tevékenységet folytató oroszországi NGO-k elutasították, hogy nyilvántartásba vetessék magukat, és inkább lemondtak a külföldi támogatásról.

A Golosz 2000 óta foglalkozik az orosz választások társadalmi ellenőrzésével. Munkatársai és aktivistái számos visszaélést tártak fel a 2011-es decemberi parlamenti és 2012-es márciusi elnökválasztáson is. Az orosz NGO a vasárnapi kormányzó-, regionális törvényhozási- és a moszkvai közgyűlési választás megfigyelésére is készül.

Oroszországban vasárnap 30 kormányzót, illetve köztársasági vezetőt készülnek megválasztani, de 14 régióban a helyi törvényhozás képviselőire is szavaznak a választók. A márciusban Oroszországhoz csatolt Krím parlamentjét és Szevasztopol közgyűlését is vasárnap választják meg.