Németországban az egyházi intézmények eltilthatják alkalmazottaikat a muzulmán fejkendő viselésétől – döntött a német szövetségi munkaügyi bíróság.

Az erfurti bírói testület szerint az egyházi intézmények és az alkalmazásukban lévő munkavállalók viszonyában az egyházak önmeghatározáshoz fűződő joga előbbre való, mint az alkalmazottak joga ahhoz, hogy munkavégzés közben is kifejezhessék vallásukat.

Az egyházi intézmények előírhatják alkalmazottaiknak, hogy vallási ügyekben legalábbis semleges magatartást tanúsítsanak, és ezzel nem fér össze a muzulmán valláshoz tartozást kifejező fejkendő viselete – mondta ki a bíróság.

A testület egy ápolónő ügyében járt el, aki egy bochumi kórházban dolgozott, amelyet az evangélikus egyház tart fenn. Az ápolónő 1996 óta dolgozott a kórházban, 2006-ban szülési szabadságra ment, majd betegállományba ment, és 2010-ben jelezte, hogy folytatná a munkát, de a muzulmán vallását kifejező fejkendőt kíván viselni munka közben. A kórház nem fogadta el ezt a feltételt és nem vette vissza az ápolónőt, aki ezért bírósághoz fordult.

Az ügy a munkaügyi bíráskodás valamennyi szintjét megjárta, és végül az erfurti testület elé került, amely azonban nem döntött az alkalmazás megtagadása jogosságának kérdésében, hanem csak az elvet rögzítette. Az ügyet visszautalták az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi munkaügyi bírósághoz, mert úgy találta, nem világos, hogy a felperes munkaképes volt-e akkor, amikor alkalmazásának folytatását kérte a munkaadótól, és az sem egyértelmű, hogy a kórház az evangélikus egyház intézményrendszerébe tartozik-e – áll a bíróság közleményében.