Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. február 8. péntek | Regisztráljon most!

Kriminalisztikai ismeretek gyakorló jogászoknak - Bűnügyi szakjogász képzést indít a Károli Gáspár Református Egyetem

2014.09.29. Jogi Fórum / MTI

Bűnügyi szakjogász képzést indít a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. A tanévnyitóval egybekötött pénteki sajtótájékoztatón Ibolya Tibor fővárosi főügyész hangsúlyozta: a képzés célja, hogy a gyakorló jogászok elsajátítsák a munkájuk során nélkülözhetetlen kriminalisztikai ismereteket.

Ibolya Tibor azt mondta, az új ügyészségi törvény első két mondatában hatszor szerepel a "nyomoz" szó, ez pedig már önmagában megmagyarázza, hogy miért fontos a gyakorló jogászoknak kriminalisztikával foglalkozni.

A főügyész ismertette, hogy a jogászok a napi gyakorlatban a rendőrség kriminológiailag képzett szakembereivel dolgoznak együtt, velük kell a bizonyítás menetéről beszélniük, őket kell esetenként utasítaniuk, és - mint mondta - "fontos, hogy a közös csónak révbe érjen".

Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, a képzés oktatója arról beszélt, hogy a végzett jogászok nem mindig ismerik a nyomozás problémáit, azt, hogy a rendőrség munkatársai hogyan kutatnak fel egy tanút, hogyan hallgatják ki és hogyan rögzítik a bizonyítékokat. A rendőrség munkáját az ügyészi vagy bírói munka során "simán le lehet pöckölni" azzal, hogy például egy nyom törvénytelenül lett rögzítve - tette hozzá.

Kovács Lajos kitért arra is, hogy a most induló képzés abban különbözik a konkurens szakjogászképzésektől, hogy több gyakorlati tudást ad.

A három féléves képzés során a résztvevők elsajátítják a nyomozással és a bizonyítással összefüggő magyar és nemzetközi jogalkalmazási gyakorlatot, a nyomozással és a bizonyítással összefüggő feladatokat.

Az első félév órarendjében szerepel többek között nyomozásszervezés, kihallgatási taktika, ballisztika, igazságügyi orvostan, DNS-bizonyítás és igazságügyi elmekórtan.

A képzésre 43 hallgatót vett fel az egyetem.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
JOGÁSZKÉPZÉS
KRIMINALISZTIKA