Az uniós kötelezettségszegési eljárás lezárása érdekében adott be képviselői módosító javaslatot a vasúti törvényhez Völner Pál (Fidesz), a törvényjavaslat szövege pénteken jelent meg az országgyűlés honlapján.

A képviselői indoklásában kiemeli, hogy az Európai Bizottság szeptember végén küldte meg Magyarországnak azt az indoklással ellátott véleményt, amely a vasút biztonságával, a vasúti társaságok engedélyezésével, és a vasúti infrastruktúra használati díjával kapcsolatos kötelezettségszegést tartalmazza.

A vasúti törvény módosításának az a célja, hogy a kötelezettségszegési eljárás mielőbb lezáruljon.

Ennek érdekében a javaslat kimondja, hogy a vasúti biztonsági hatóság szervezetileg független a pályavasúti társaságoktól, a vállalakozó vasúti társaságoktól, továbbá a beszerző egységektől is.

Az Európai Bizottság ugyancsak független szervezetként követeli meg a beszerző egységeket. Ezek intézik a pályavasút és a vasúti társaságok beszerzéseit. A magyar szabályozás eddig a vasúti igazgatási szervezet részének tekintette ezt, de a kötelezettségszegési eljárás hatására leválasztja arról. Ez azonban csak elméleti jellegű változás, hiszen ilyen szervezet Magyarországon jelenleg nem működik.

Mint a javaslat indoklása kiemeli: abban az esetben, ha Magyarországon létrejön az állami tulajdonú MÁV szétválasztása és létrejönne egy holding struktúra – amelynek része lenne egy központi szolgáltató szervezet is – akkor lesz majd szükség a beszerző egységekre.

Végül azt kifogásolta a bizottság, hogy a váratlan baleseteket a biztonsági hatóság is köteles jelenteni a vizsgáló testületnek. Mivel erre nem kötelezhető, így ez kikerül a vasúti törvény szövegéből. Ugyanakkor – az uniós szabályok szerint – a biztonsági hatóság maga is végezhet baleseti vizsgálatot.