Az ukrán parlament kedden elfogadta az állami korrupcióellenes politikáról szóló törvényt, többek között a pártfinanszírozás, a közigazgatás és az állami vállalatok működése, valamint a közbeszerzések átláthatóvá tétele érdekében.

Mivel nem érkezett be módosító indítvány, a kormány előterjesztését változtatás nélkül hagyta jóvá a törvényhozás. A 450 fős parlament 298 jelen lévő képviselője közül 284 támogatta a javaslatot.

Az előterjesztés 2014-2017. közötti időszakra határozta meg a korrupcióellenes küzdelem “elvi” stratégiáját. A törvény értelmében a kormánynak három hónapon belül kell kidolgoznia a program végrehajtásának mechanizmusát és a szükséges törvénymódosításokat.

A kitűzött célok között szerepel a választások, illetve a politikai pártok finanszírozásának átláthatóvá tétele, továbbá hatékony programok kidolgozása és megvalósítása a korrupció megakadályozására a központi vezetésben, a végrehajtó szerveknél és az állami vállalatoknál, valamint a felsoroltak tevékenységének átláthatóságának biztosítása. Egyebek között célul tűzték ki még az előterjesztésben a közbeszerzések átláthatóvá tételét, a bírói rendszer reformját a megvesztegetési lehetőségek kiszűrése érdekében.

A korrupcióellenes stratégia végrehajtásától azt várják, hogy javul a hatalmi ágak tevékenységének társadalmi megítélése, valamint a külföldi befektetők bizalma Ukrajna iránt, továbbá megteremti egy következetes korrupcióellenes reform alapjait.