Bíróság és kommunikáció címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik csütörtökön a Magyar Igazságügyi Akadémián, a rendezvényt Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Darák Péter, a Kúria elnöke nyitja meg.

Bozsó Péter bíró, az OBH elnöki kabinetjének tagja elmondta, hogy a tavaly kezdett rendezvénysorozat célja a bíróságok kommunikációjával, sajtótevékenységével kapcsolatos kérdéskörök körüljárása. Tavaly az adatvédelem, adatbiztonság témájáról tartottak előadásokat, idén a média és a bíróságok kapcsolata lesz napirenden.

A 25 ország részvételével zajló konferencián a bíróságok sajtókapcsolatainak nemzetközi jogszabályi hátteréről tart előadást Juan Carlos González Álvarez, az Európai Unió Bíróságának sajtófőnöke és Elisabeth Corte, a Quebeci Legfelsőbb Bíróság elnöke, a bíróságok sajtó- és kommunikációs tevékenységének szervezeten belüli szabályozásáról többek között Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke és Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára, a bírósági kommunikáció új lehetőségeiről pedig Hack Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense – ismertette Bozsó Péter, aki a rendezvény szakmai felelőse.

A konferencia hozzájárul a bírósági nyilvánosságról és adatkezelésről, adatbiztonságról szóló törvénytervezet szakmai előkészítéséhez és az OBH elnöke által meghirdetett stratégiai célok, elsősorban a nyitott bíróság és transzparens igazságszolgáltatás megvalósításához.

A bírósági kommunikáció új útjairól szóló témakörben a közösségi média, a Facebook és a Twitter hatásairól és felhasználási lehetőségeiről is szó lesz.

A munka végső célja, hogy a jogkereső közönség korrekt, egységes, könnyen kezelhető tájékoztatatást kapjon. A kétnapos, a sajtó számára nyilvános, angol nyelvű konferencia anyaga az interneten hozzáférhető lesz. A rendezvénysorozat jövőre a tervek szerint a sajtóperek, személyiségjogi és helyreigazítási perek elméleti és gyakorlati kérdéseivel folytatódik – tette hozzá Bozsó Péter.

Kapcsolódó cikk:

A bírósági nyilvánosság és a sajtó szabadsága – Az OBH vitaanyaga társadalmi párbeszédre ösztönöz

Az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról – Év végére várható a törvény koncepciója

Adatvédelem és nyilvánosság a tárgyalótermekben – Az igazságügyi adatkezelésről és a tájékoztatásról – Tanácskozás a Győri Ítélőtáblán