Az Országgyűlés hétfőn az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásában megfogalmazott kérésekre válaszul kimondta, hogy a vasúti közlekedés igazgatása jogi, szervezeti és döntéshozatali szempontból is független a pályavasúti társaságoktól, vállalkozó vasúti társaságoktól, továbbá a beszerző egységektől és szervezetektől.

A Ház 162 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadta el – a fideszes Völner Pál kezdeményezésére – a vasúti közlekedésről szóló törvény módosítását.

A kormánypárti politikus javaslata indoklásában emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság korábban a közösségi vasutak biztonságáról, valamint a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló irányelv helytelen átültetése miatt indított eljárást Magyarországgal szemben.

Az unió egy olyan biztonsági hatóság létrehozatalát írja elő a tagállamoknak, amelynek szervezetileg, jogilag és döntéshozatali szempontból is függetlennek kell lennie a vasúttársaságoktól, az infrastruktúra működtetőitől és a beszerző egységektől.

Az Országgyűlés ennek az elvárásnak megfelelve változtatott most a szabályozáson, az indoklásban megjegyezve, hogy abban az esetben, ha létrejönne egy magyar vasúti holdingstruktúra, akkor a központi szolgáltató nem állhat szervezeti kapcsolatban a hatósággal, továbbá a vasútbiztonsági hatóság (Nemzeti Közlekedési Hatóság) nem végezheti a MÁV közbeszerzéseit.

Ugyancsak az unió elvárásainak hatására foglalták törvénybe, hogy a közlekedési hatóság biztonsági feladatai során bármikor kérheti a vasúti társaságok vagy más minősített testületek műszaki-technikai segítségnyújtását, továbbá a megfelelő irányelv szerint módosították a balesetek és váratlan események kivizsgálását szolgáló bejelentési kötelezettségek előírásait is.