Az elmúlt másfél évben szerveződő bírósági közvetítői hálózat – az Országos Bírósági Hivatal elnökének stratégiájának megfelelően – ez év végére lényegében minden nagyobb járásbíróságon kiépül, így az alternatív vitarendezési eljárások bíróságon belüli lebonyolítására ezeken a helyeken bírósági közvetítő segítségével lehetősége lesz a feleknek.

A bírósági közvetítők felkészítésük során gyakorlati elemeket is tartalmazó szakmai alap és továbbképzésen vettek részt, ami több turnusban zajlott az OBH szervezésében. A jövő évben az utánpótlás képzésére valamint a gyakorlati és módszertani elemeket is tartalmazó továbbképzésekre kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni.

Néhány törvényszéken a Nyitott Bíróság program keretében az alternatív vitarendezés, elsősorban a bírósági közvetítés jogintézményének bemutatására is sor került, ami azt is jelzi, hogy az országos programok egymás közötti átjárhatósága sikeresen működik.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének megbízásából a Bírósági Főosztály és a 2014. szeptember 1-től működését megkezdő Bírósági Közvetítés Munkacsoport még ez évben több törvényszéken látogatást tesz, ezzel is teljesítve a bírósági vezetők kéréseit, miszerint a jogintézmény megerősítése érdekében igénylik a közvetlen kapcsolattartást is az OBH-ban e területen dolgozó munkatársakkal.

Tapasztalatcsere a törvényszékeken

A bíróságok elnökeinek rendszeres visszajelzéseiből az olvasható ki, hogy mind a felek, mind pedig a jogintézmény igénybevételére figyelmet a leghatékonyabban felhívó bírók részéről egyre nagyobb az érdeklődés és a bírósági közvetítői eljárás iránti nyitottság. Számtalan, a jogintézményt népszerűsítő intézkedésről is beszámolnak. Például iskolákban, a nyomtatott és elektronikus médiában tájékoztatnak a bírósági közvetítésről, az igénybe vétel helyi lehetőségeiről és a felek oldalán jelentkező általános előnyeiről.

Mozgóképen a bírósági közvetítés

A Gyulai Törvényszéken, annak egyik közvetítője és profi színészek részvételével készült kisfilm fiktív családjogi eseten keresztül mutatja be közérthetően az eljárás lényegét, menetét és azt a sajátosságait, amivel vonzóvá tehető a perben álló felek számára. A kisfilm sikerét jelzi, hogy már országosan is jelentős a nézettsége, és több szakmai előadáson, a jogintézmény iránti fogékonyságot kialakítani szándékozó képzésen és konferencián nagy sikerrel mutatták be mind szakmai, mind pedig civil közönség számára.

Ugyancsak a téma iránti fokozott érdeklődést jelzi, hogy a 2014. november 26-án a MIA-n megrendezendő bírósági közvetítés országos szakmai konferenciára a pótjelentkezőkkel együtt mintegy 120-an jelezték részvételi szándékukat, köztük több törvényszéki elnök, és Nyitott Bíróság Program koordinátor is.

Az OBH elnökének a jogintézménnyel kapcsolatos célkitűzései megvalósítására 2014. szeptember 1-től Bírósági Közvetítés Munkacsoportot hozott létre, amelynek tagjai kiemelt feladatuknak tekintik a bírósági közvetítés hazai bírósági rendszerbe való beillesztését és megszilárdítását, a jogintézménnyel kapcsolatos információk terjesztését és az ehhez szükséges szakmai anyagok elkészítését.

Bírósági közvetítés számokban

A jogintézmény bevezetése 2012 novemberében kezdődött el Magyarországon, kezdetben hat törvényszék területén 12 bírósági közvetítővel, tavaly év végén 20 bírósági közvetítő működött 16 törvényszék területén. Idén novemberben minden törvényszéken és néhány kivételtől eltekintve minden nagyobb bíróságon működik bírósági közvetítőként bírósági titkár és/vagy bíró.

Tavaly egész évben 440 bírósági közvetítői eljárást folytattak le az országban, és ezekben több mint 250 megállapodás született.

Idén az első három negyedévben már több mint 440 eljárásból majdnem 260 ügyben meg tudtak állapodni a felek.

A tájékoztató rövidfilmet a bírósági közvetítői eljárásról itt tekinthetik meg.

További részletekről és az országban található bírósági közvetítőkről itt olvashatnak.

Kapcsolódó cikk:

Perbeszéd helyett párbeszéd – Oktatófilm a bírósági közvetítésről – Kiemelt stratégiai cél a mediáció jogintézményének népszerűsítése