Jelenleg is zajlik egy új közbeszerzési törvény kodifikálása, amely megfelel az év elején elfogadott új uniós közbeszerzési irányelveknek. Az új törvény hatályba lépése a 2015. év második felére várható, ugyanakkor az új koncepció újításaiból számos könnyítést már 2014. december 2. napjától hatályba léptetett a Kormány.

Az új szabályok alapvetően az alkalmassági követelmények vonatkozásában vezetnek be új megközelítést azáltal, hogy az ajánlatkérők számára iránymutatást adnak, ennek során a referenciák és egyéb alkalmassági követelmények vonatkozásában általános felső határt szabnak, amelyeknél nagyobb, nehezebb, stb. szintet az ajánlatkérők nem írhatnak elő, ezáltal több kis- és közepes vállalkozás indulhat sikerrel a közbeszerzési eljárásokban.


A megváltozott előírások alapján az ajánlatkérők kevesebb referenciakövetelményt támaszthatnak és csak a legszükségesebb műszaki és technikai felszereltséget követelhetik meg, az ajánlattevőknek így könnyebb lesz teljesíteni az alkalmassági feltételeket. A főbb változásokat az alábbiakban foglaljuk össze:

  • Csak az adott közbeszerzés értékének 75%-os értékében várható el korábbi referencia.
  • Az ajánlatkérők nem tehetnek különbséget a különböző rendeltetésű épültek között a referenciák vonatkozásában, így például egy kórház építésére kiírt beszerzéskor – a korábbi szokástól eltérően – nem csak kórház korábbi kivitelezése fogadható el referenciaként, hanem az is, ha az ajánlattevő cég más épületet, például iskolát épített ugyanakkora értékben.
  • Könnyebb lesz teljesíteni a pénzügyi alkalmasság feltételeit is, mivel a továbbiakban legfeljebb a közbeszerzés becsült értékének megfelelő árbevételi szint írható elő, mint minimumkövetelmény.
  • Az igazolások helyett elegendő nyilatkozatokat csatolni az ajánlatokhoz és az igazolásokat csak a későbbi nyertesnek kell beszereznie és benyújtania, ennek részletei ugyanakkor később kerülnek tisztázásra.
  • A szükséges szakember, gép és eszközállomány rendelkezésre állásának vizsgálatakor csak olyan szakemberek, gépek, eszközök előírása történhet meg, amelyek érdemben befolyásolják a teljesítőképességet, de az általános eszközök vonatkozásában feltétel az ajánlattevőkkel szemben nem támaszható.

A Kormány közleménye szerint ezen szabályokat minden meginduló közbeszerzési eljárásban kötelesek lesznek az ajánlatkérők alkalmazni. Azon folyamatban lévő közbeszerzési eljárások esetében, amelyeknél még van lehetőség az ajánlati felhívások módosítására, a Kormány felhívja az ajánlatkérőket változtatások átvezetésére, ezáltal a nagyobb verseny biztosítására. A jövőben a Miniszterelnökségen működő Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály kizárólag az új előírásoknak megfelelő felhívásokat fog jóváhagyni.

A Kormány tervei szerint a könnyítések hatására egyre több kis- és középvállalkozás tud majd sikeresen pályázni és így az alkalmas ajánlattevők körének bővülése egyre olcsóbbá teszi az egyes közbeszerzések megvalósítást is.