Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 21. századi ügyfélközpontokkal, informatikai szolgáltatásokkal újítaná meg a bírósági hivatali rendszert a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból.

Handó Tünde egy keddi budapesti konferencián közölte: azt akarják elérni, hogy a bírósági szervezet működésében, a napi ügyvitelben a legújabb technika és módszerek jelenjenek meg, így például olyan elektronikus készülékek és programok, amelyeket a fiatalok ma már készségszinten használnak.

Az OBH elnöke a januártól elindítandó új szolgáltatások között említette az ügyfélértesítő rendszert, amely SMS-ben ad tájékoztatást például a tárgyalás időpontjáról.

Elmondta, elképzeléseik szerint a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból, a Széchenyi 2020 programban egyebek mellett energetikailag megújítanák a bírósági épületeket is, és erre már több intézmény esetében kész terveik is vannak.

Arról is beszélt, fontos lenne megteremteni a bíróságokon a távmeghallgatás lehetőségét. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy már sok országban video- és hangfelvétellel rögzítik a bírósági tárgyalásokat; szerinte ezzel egyrészt gyorsítani lehet az eljárást, másrészt biztosítható lenne az átláthatóság is.

Kitért arra is, fontos lenne a bírósági adatbázisok összekapcsolása, hogy a határozatok jól kereshető módon elérhetőek legyenek.

Elképzeléseik szerint ügyfélközpontokat alakítanának ki, ezekben a – postai vagy banki hivatalokhoz hasonló – centrumokban 21. századi körülmények között szeretnék fogadni az ügyfeleiket.

Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében című projekt zárórendezvényén Horváth Gábor Péter informatikáért felelős elnöki biztos adott tájékoztatást a legújabb, január 1-jétől már elérhető szolgáltatásokról.

Ezek közé tartozik például az ügyfélértesítő rendszer, amely SMS-ben tájékozatja majd az érintetteket például a tárgyalási időpontokról, vagy arról, hogy új irat érkezett az ügyükben.

Az OBH januártól egy online szolgáltatást is elindít, amely segítségével az adott bíróságon – a korábbi évek statisztikai tapasztalatai alapján – az állampolgárok megtekinthetik, hogy az egyes ügytípusokat a bíróság átlagosan mennyi idő alatt intézi el.

A bírói munkateher mérése is az OBH legújabb fejlesztései közé tartozik.