Több mint 41 ezer cég szűnt meg Magyarországon tavaly, csaknem 25 százalékkal több mint 2013-ban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Az Opten 2015-ben a tavalyinál még több, 45 ezer törléssel és a cégalapítások szinten maradásával, mintegy 30 ezer cég alapításával számol.

2014-ben az Opten szerint a cégjogi és gazdasági folyamatok együttesen okozták a rekordszámú cégtörlést. Míg a megszűnt cégek száma nőtt tavaly, kevesebb – 30 ezer – céget alapítottak, így egy év alatt összesen 11 ezerrel csökkent a működő cégek száma az országban.

A cégek számának csökkenése önmagában nem jelent problémát, hiszen számos szigorító intézkedés született a cégjogi környezetben és a jogalkotók nem titkolt célja a gazdaság “szürke zónájának” leépítése volt – vélekedik a közleményben Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a magas fluktuáció problémát jelent.

A szakember szerint ugyanakkor a 30 ezres éves cégalapítási szám még így is “irreálisan magas egy 10 milliós országban”. A helyzetet tovább színesíti, hogy az újonnan alapított cégek jelentős része korábbi vállalatokhoz kapcsolható, ami azt jelzi, hogy továbbra is sokan próbálnak “tiszta lappal” új céget alapítani, és korábbi vállalkozásukat – sokszor tartozásokkal együtt – hátrahagyni – hívja fel a figyelmet a közleményben Tóth Tamás.

Tavaly továbbra is a felszámolás volt a vezető cégtörlési ok, de aránya az összes törlési ok között 40 százalék alá csökkent. Ezzel párhuzamosan a végelszámolással megszűnő cégek száma a 2011-es 4300-ról 2014-ben 7000-re emelkedett, a cégbíróság által indított kényszertörlések száma pedig a tavalyi 15 ezerről 30 ezer fölé ugrott.

A kényszertörlések gyarapodása miatt a felszámolások száma is emelkedett: a 2013-as rekord alacsony felszámolást hozó év után tavaly 32 százalékkal 18 ezerre emelkedett az ilyen eljárások száma.

Az Opten cégfluktuációs indexe (CFI), – amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez – 2014-ben a csökkenő cégalapítási szám ellenére 13 százalék fölé emelkedett. Megyei bontásban tavaly a legstabilabb megyék közé tartozott Pest (Budapest nélkül), Tolna és Vas megye, a legnagyobb fluktuáció pedig Fejér, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt. Ágazati kitekintésben továbbra is a infokommunikációs szektor valamint a kutató, tanácsadó cégek voltak stabilak, míg a kiemelkedően magas fluktuáció volt az építőiparban és a vendéglátásban – írja az Opten.