Az euró meghonosításáról tartandó népszavazás mihamarabbi kiírását sürgette Tony Blair kormányfőtől Iain Duncan Smith, a brit ellenzéki Konzervatív Párt vezére.

A BBC televízió politikai magazinműsorának adott interjújában az ellenzéki vezér kijelentette, ideje lenne, hogy a munkáspárti kormány felhagyjon az euróhoz való csatlakozás öt gazdasági feltétele megteremtődésére való hivatkozással, és megadja a választópolgároknak a véleménymondás lehetőségét arról, meg kívánják-e tartani a nemzeti valutát. Duncan Smith ostobaságnak minősítette a Blair-kormány által 1997-ben meghirdetett öt gazdasági követelményt, úgy vélvén, hogy a döntés a közös valutához való csatlakozásról nem gazdasági, hanem politikai jellegű. Hangoztatta, a népszavazás meghirdetésével a lakosság világos választási lehetőséget kapna a döntésre a font megtartásáról vagy feladásárról. Duncan Smith úgy vélte, Tony Blair kormányfő nem meri vállalni a népszavazás kiírásának kockázatát.

A kérdésre, hogy pártja és ő maga elfogadná-e az euró meghonosítást, ha a referendum így döntene, kijelentette, nem kíván hipotetikus kérdésekre válaszolni, de hozzátette, hogy egy politikus számára a közvélemény ítélete kötelező erejű. Közölte, a népszavazás erőltetésével pártja azt akarja bizonyítani, hogy a lakosságnak van választási lehetősége. Nagy-Britannia annak idején kimaradt a valutaunióból, a munkáspárti kormány legkorábban 2003-ra tervez népszavazást kiírni a kérdésben. A Blair-kormány a népszavazás kiírása feltételeként az általa kijelölt öt gazdasági követelmény – köztük a brit és az unió tagállamok gazdasági ciklusainak összhangba kerülése – teljesítését jelölte meg. A brit pénzügyminisztérium illetékese épp a héten közölte, hogy a tárca még el sem kezdte a kérdés mérlegelését, holott Gordon Brown pénzügyminiszter a jövő év közepére ígérte jelentését a kérdésben.

Iain Duncan Smith az utóbbi napokban tartott előadásaiban és interjúiban éppen a választás jogát hirdette meg legfontosabbnak a legnagyobb brit ellenzéki párt új politikai elvei között a függetlenség, a szabadság, a biztonság és a vállalkozás biztosításának lehetőségével együtt. Vasárnapi nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányzó Munkáspártnak a közszolgáltatások korszerűsítésére meghirdetett programja eredménytelen, válságba került, és pártja megújuló programja – okolva a tavalyi törvényhozási választási vereségből – a közszolgáltatások fejlesztésének kérdését kívánja a középpontba állítani, választási lehetőséget kínálva a polgároknak. Kijelentette, a toryk támogatják az állami egészségügyi rendszer, a közoktatás, a közlekedés reformját annak érdekében, hogy az adófizetők jobb minőséget kapjanak a pénzükért, és hogy megtalálják a szükséges egyensúlyt a jobb szolgáltatás és a gazdasági fejlődés számára szükséges alacsony adószint között.

Az árnyékkormány pénzügyminiszterének egy közelmúltbeli ígéretéről szólva, miszerint a konzervatívok készek arra, hogy hatalomra kerülve nem csökkentenek adókat, ha az a közszolgáltatások romlásával járna, Duncan Smith kijelentette: a sikeres gazdaság motorja az alacsony adószint, és csak a sikeres gazdaságok képesek arra, hogy több pénzt költsenek a közszolgáltatásokra.