Az M1 megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát, ezért a médiatanács figyelmeztetésben részesítette a csatorna médiaszolgáltatóját – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteki közleményében.

A testület keddi ülésén foglalkozott az M1 Híradó tavaly november 8-i adásában elhangzottakkal; a konkrét esetben a híradó műsorvezetője utalást tett egyes online hírportálokra, amelyek szerinte szándékosan elhallgatták az országról szóló pozitív híreket – írják.

A fokozatosság és arányosság elvén alapuló korábban kialakult jogalkalmazói gyakorlatnak megfelelően, mivel a médiaszolgáltató első alkalommal sértette meg a szóban forgó rendelkezést, a médiatanács a felhívta a jövőbeli jogsértésektől való tartózkodásra – áll az NMHH közleményében.

Emlékeztetnek arra: a testület korábban, ugyanezen törvényi rendelkezés sérelme miatt ezt a jogkövetkezményt alkalmazta, amikor a Hír TV egyik 2012 októberi, az ATV és az RTL egy-egy 2012 novemberi híradójában, valamint a Klubrádió egyik 2013 februári, illetve szeptemberi hírblokkjában a hírolvasók a Jobbikot “szélsőjobb”, “szélsőjobboldali”, illetve “szélsőséges” jelzőkkel illették, ezzel véleményt formálva a pártról.

Fontos kiemelni, hogy a szabályozás természetesen nem általában véve a vélemények közzétételét korlátozza, hanem a nézők, hallgatók befolyásolását a hírek értelmezésében azáltal, hogy a híreket a hírolvasó vagy a médiaszolgáltató saját véleményével kíséri. A hírek és a vélemények elkülönült bemutatását a törvény nem korlátozza – emeli ki az NMHH közleménye.