Az amerikai külügyminisztérium eseti alapon engedélyezni fogja az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei számára a pilóta nélküli, fegyveres katonai repülőgépek eladását – közölte a washingtoni diplomáciai tárca.

Az amerikai kormány az új szabályozás értelmében növelni kívánja a dróneladásokat, ám minden eladást egyenként fog engedélyezni. Az ilyen típusú repülőgépeket vásárolni szándékozó országoknak kötelezniük kell magukat arra, hogy a végfelhasználás során ezeket az eszközöket csakis a nemzetközi jog által szabályozott katonai műveletekben – például önvédelemből – fogják bevetni és azokat nem használják fel a saját lakosságuk belföldi csapásmérésre vagy törvénytelen megfigyelésre.

A kötelezettségvállalások betartását Washington ellenőrizni fogja. A korábbi eladások során az olyan szabályozás érvényesült, amely azt feltételezet, hogy a drónvásárlásokra vonatozó külföldi kéréseket többnyire elutasították, hacsak rendkívüli körülmények nem az ezzel ellentétes döntés mellett szóltak.

A 300 kilométernél nagyobb hatótávolságú és az 500 kilogrammnál nagyobb hasznos terhet szállítani képes gépek esetében a korábbi, korlátozó irányelv érvényben marad.

Az Egyesült Államok adott már el a szövetségeseinek General Atomics által gyártott MQ-9-es Reaper típusú drónokat, ám ezeket az esetek többségében nem fegyverezték fel. A pilóta nélküli katonai repülőgépekre vonatkozó szigorú amerikai szabályozás következtében más országok, egyebek között Izrael, növelni tudták részesedésüket a nemzetközi fegyverkereskedelemből.

Az amerikai külügyminisztérium szerint az Egyesült Államok ezentúl is “visszafogottságot gyakorol” majd a külföldi dróneladások ügyében.

A pilóta nélküli repülőgépek a militáns szervezetek, köztük az al-Kaida elleni harc hatékony eszközeivé váltak, elsősorban Afganisztánban, Pakisztánban, Irakban és Jemenben, ám alkalmazásukkal kapcsolatban számos jogi aggály merült fel.