Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és a nem természetes személy betétesek esetében lehetővé teszi a negatív kamat kikötését az a parlament által elfogadott törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályokat módosítja.

Az Országgyűlés 148 igen szavazattal, ellenvoks nélkül és 4 tartózkodás mellett hagyta jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztését.

A kormány az elszámolás zökkenőmentességével indokolta a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő törvények módosítását, amely kiegészíti az elszámolási törvénynek a közérdekű keresettel indított perekre vonatkozó szabályait.

A jogegységi törvény szerint a 2010. november 26-át követően közzétett vagy módosított általános szerződési feltételek (ászf) érintett szerződéses kikötései tekintetében nem kell vélelmezni azok tisztességtelenségét. E kikötéseket a jogszabályi rendelkezések alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálhatja meg, és amennyiben egyes kikötéseket tisztességtelennek talál, közérdekű keresettel pert indíthat a tisztességtelenség megállapítására.

Az elfogadott törvény részletesen meghatározza, hogy a pénzügyi intézmény ezzel kapcsolatos adatszolgáltatásának milyen tartalmi és formai követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy az MNB a megfelelő tartalmú keresetlevelet előkészíthesse. Ezen túlmenően további, az eljárási mechanizmust egyszerűsítő, valamint az igényérvényesítést hatékonyabban biztosító eljárási szabályt vezet be e perekre vonatkozóan.

A pénzügyi intézménynek az új szabályok szerint elkészített, a szükséges adatokat tartalmazó kivonatát a módosítás hatályba lépésétől számított 30 napon belül kell benyújtania a pénzügyi felügyelethez. A jogszabály módosítja a jogegységi törvény keresetindításra vonatkozó határidejét is, az MNB 2015. február 28-a helyett 2015. április 30-ig terjesztheti elő keresetét.

Az MNB meghatározott esetekben 2015. április 30. után is érvényesítheti az érintett fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos igényét. Erre akkor kerülhet sor, ha bármely 2016. december 31-ig megindított eljárásában észleli, hogy a pénzügyi intézmény adatszolgáltatása hiányos vagy valamely részében valótlan tartalmú volt.

A jogszabály rendelkezik arról is, amennyiben a pénzügyi intézmények a kivonatkészítésre előírt határidőben közokiratba foglalt nyilatkozatban vállalják, hogy a szabályozással érintett valamennyi fogyasztóval vagy meghatározott szerződéses kört érintő fogyasztóval az elszámolási törvény szabályai szerint elszámolnak, úgy az e nyilatkozat hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződések vonatkozásában mentesülnek a kivonatkészítés kötelezettsége alól. Ez azt is jelenti, hogy az önként vállalt elszámolási kötelezettség miatt közérdekű keresetindításra sem kerül sor, ilyen esetekben erre a pénzügyi felügyeletnek a vonatkozó jogszabályi rendelkezés alapján nincs lehetősége.

A pénztartozásoknál a kamatfeltételek változása esetén előfordulhat, hogy a kikötött vagy alkalmazott referencia-kamatláb 0 százalékossá vagy negatív előjelűvé válik. A jogszabály a Ptk. hatálybalépésekor fennálló jogviszonyból eredő pénztartozások tekintetében a kamatozás negatív előjelűvé válása esetén legalább 0.01 százalékos kamatot tekint kikötöttnek, illetve irányadónak. Ezt a rendelkezést az olyan pénztartozásokra is alkalmazni kell, amelyek ugyan már a Ptk. alapján létrejött jogviszonyokból származnak, de a kamatfeltételek tekintetében ugyanilyen helyzet állt elő.

A betétszerződések esetében a pénzügyi intézmények negatív előjelű kamatot is kiköthetnek, illetve érvényesíthetnek, de kizárólag abban az esetben, ha a betétes nem természetes személy. Ezt azzal indokolta a beterjesztő, hogy fontos társadalmi, gazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a hazai pénzügyi rendszer igazodjon a nemzetközi pénzügyi intézmények gyakorlatához, és a pénzügyi intézmények ne szenvedjenek hátrányt más országok hasonló intézményeihez képest.