A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) között létrejött együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek piacain.

A GVH és az OÉTI tapasztalatai szerint az utóbbi években egyre több olyan termék került forgalomba az egészségmegóvó életszemlélet terjedésével, amellyel a gyártók vagy a forgalmazók e megnövekedett fogyasztói igény kielégítését célozzák. Ezzel párhuzamosan nőtt az olyan termékek száma is, amelyeket az ilyen fogyasztói várakozások kihasználására állítanak elő. A GVH-hoz növekvő számban érkeznek olyan bejelentések és panaszok, amelyekben a fogyasztók a különböző gyógyhatásokat vagy az egészségre vonatkozó túlzó hatásokat ígérő élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásokat kifogásolják. A GVH 2014-ben e termékkörön belül éppen az egyes étrend-kiegészítők reklámjaival összefüggésben folytatta le a legtöbb eljárást.

A most létrejött megállapodás célja, hogy a GVH és az OÉTI feladatainak ellátásakor – különösen az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek esetében

  • biztosítsa az egyes részpiacok megbízható és átlátható működését, a tisztességes versenyen és a verseny hatékonyságának előmozdításán alapuló fejlődését,
  • elősegítse a tisztességes felhasználói tájékoztatási környezet kialakítását,
  • erősítse a jogszabályoknak megfelelő termékek iránti bizalmat.

Az GVH és az OÉTI szándéka, hogy szorosabb, egyenrangú partneri együttműködésük növelje jogszabályokban meghatározott feladataik ellátása és a jogérvényesülés hatékonyságát, továbbá megteremtse azokat a feltételeket, amelyek alapján a jogszabályokban előírt együttműködésen túl kölcsönösen segíthetik egymás tevékenységét, előmozdíthatják egymás tevékenységének a közvélemény általi ismertségét és elismertségét.

A GVH és az OÉTI együttműködésének részleteit a szervezetek közötti megállapodás rögzíti, amelynek teljes szövege a www.gvh.hu és a www.oeti.hu oldalon olvasható.