A Kaposvári Törvényszék Elnöke 2015. január 1. napjától kezdődő hatállyal az OBH Elnökének a 2014.OBH.XX.O.3/4. számú intézkedése alapján a Kaposvári Törvényszék illetékességi területén a szabálysértési eljárások központosítását rendelte el.

A gyorsított szabálysértési eljárások teljes körűen már hosszú ideje a Kaposvári Járásbíróság által kerülnek elintézésre, azonban ezen elnöki intézkedésnek megfelelően a Kaposvári Járásbíróság illetékességi területe tovább bővült azzal, hogy a Nagyatádi Járásbíróság illetékességi területéhez tartozó Szá, Szpá, Szká. ügyekben való eljárásra a fenti időponttól a Kaposvári Járásbíróság az illetékes, továbbá a Barcsi Járásbíróság illetékességéhez tartozó valamennyi szabálysértési eljárásban ugyancsak a Kaposvári Járásbíróság rendelkezik illetékességgel a fenti elnöki intézkedés, illetőleg a 2012. évi II. tv. 42/A.§-ában írtak alapján.

A Kaposvári Járásbíróságra a 2014-es évben mindösszesen 5763 szabálysértési ügy érkezett, a központi szabálysértési bíróság megalakításával azonban ezen ügyek számának növekedése vetíthető előre a 2015-ös évre.
Ez a körülmény a tárgyi környezet változtatását is indokolttá tette, amit lehetővé tett a Kaposvári Törvényszék vezetése oly módon, hogy ez idáig a Kaposvári Járásbíróságon a kezelő irodán a büntető és szabálysértési ügyfélfogadás, illetőleg az ügyek intézése párhuzamosan került lebonyolításra, azonban a várható ügy és ügyfélforgalom lebonyolítása érdekében a Kaposvári Járásbíróság

Bajcsy-Zs. utcai épületében a földszinten, a büntető iroda mellett, az eddig tárgyalóteremként funkcionáló helyiségben szabálysértési iroda került megalakításra, ahol két bírósági dolgozó áll rendelkezésre, hogy felvilágosítást adjon, iratokat vegyen át, kulturált körülmények között.
A szabálysértési iroda ily módon az ügyfelek és nem utolsó sorban a bírósági dolgozók komfort érzetét segíti elő.

Az időszerű, naprakész, magas színvonalú munkavégzés általános elvárás a Kaposvári Járásbíróságon, így a szabálysértési ügyekben is. A megalakított szabálysértési iroda, szabálysértési ügyekben eljáró titkárok részére is rapid ügyintézési lehetőséget nyújt a jövőben.

A Kaposvári Járásbíróságon a szabálysértési iroda létrehozása az OBH Elnökének stratégiai célját is szolgálja. A szolgáltató bíróságot jeleníti meg, továbbá a gyors, hatékony, és időszerű ügyintézést is biztosítja.