Nemzetközi kitekintéssel és a külföldi jogot is elemezve végezhető a leghasznosabban és legeredményesebben a jogi oktatás, a jogtudomány és a jogalkalmazás – hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára egy budapesti felsőoktatási rendezvényen.

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója versenyének megnyitóján Berke Barna arról beszélt: a nemzetközi szerződések egyre jelentősebb forrásai a hazai jogalkotásnak és jogalkalmazásnak.

Hozzátette: az Emberi Jogok Európai Egyezménye “egyfajta párhuzamos alkotmányosság forrásaként bír relevanciával”; az Európai Unió jogalkotási folyamatában legutóbb a digitális gazdaság kiépítésének programja érint fontos, hagyományosan nemzeti keretben kifejlődött jogterületeket.

Másik aktuális példaként az európai ügyészség megteremtésének gondolatát említette, amelynek részeként megteremtenék a büntetési alku több államban, így Magyarországon sem ismert jogintézményét; ennek keretében az ügyész szabhatna ki pénzbüntetést amellett, hogy az okozott kárt meg kell téríteni.

Berke Barna kijelentette, a kétévente megrendezett verseny “az egyetemi élet olimpiája”, hiszen a hallgatóknak megszokott környezetüket hátrahagyva kell megmutatniuk munkájuk eredményét. Hozzátette: a verseny mindemellett jelképe a generációk összefonódásának és ünnepe azoknak az elkötelezett embereknek is, akik segítették a hallgatók eredményes felkészülését.

A rendezvényen – amelynek fővédnöke Trócsányi László igazságügyi miniszter – Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora arról beszélt: hungarikum az országos tudományos diákköri verseny, hiszen sehol a világon nem létezik ilyen jellegű, szervezett és ellenőrzött keretek között zajló erőpróba.

“Akik itt vannak, már nyertesek” – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy a résztvevők erős mezőnyből jutottak a döntőbe.