ránban kémkedés, “ellenséges kormányokkal való együttműködés” és kormányellenes propagandatevékenység vádjával fogják bíróság elé állítani a The Washington Post (WP) című amerikai napilap újságíróját, akit több mint kilenc hónapja vettek őrizetbe Teheránban.

A legfrissebb fejleményekről a The Washington Postnak az iráni-amerikai kettős állampolgárságú Jason Rezaian ügyvédje számolt be, aki szerint az iráni hatóságoknak semmilyen bizonyítékuk nincs ügyfele ellen.

A The Washington Post teheráni tudósítóját bizalmas információk gyűjtésével és az iráni iszlám köztársaság elleni propagandatevékenység folytatásával vádolják – közölte Leila Ahszán, aki hétfőn először találkozott védencével azóta, hogy átvette az ügyét.

A WP első ízben számolt be arról, hogy konkrétan mivel vádolják Rezaiant.

“Jason Rezaian újságíró, akinek az a munkája, hogy információkhoz jusson és nyilvánosságra hozza azokat” – szögezte le a jogász, hangsúlyozva, hogy ügyfelének sem közvetlenül, sem közvetve nem volt hozzáférése bizalmas információkhoz.

Martin Baron, a lap főszerkesztője közleményt adott ki, amely szerint a “nevetséges” vádpontok alapján 10-20 évig tartó szabadságvesztés szabható ki. Bernadette Meehan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője és Marie Harf külügyi szóvivő egyaránt “abszurdnak” minősítette az iráni vádakat. Az amerikai elnöki hivatal és a külügyminisztérium nem kapott hivatalos megerősítést az iráni vádakkal kapcsolatban.

A 39 éves Jason Rezaiant 2014. július 22-én vették őrizetbe feleségével, az iráni Jeganeh Szálehivel, az egyesült arab emírségekbeli The National munkatársával együtt. Szálehit azóta szabadon engedték.

Rezaian tárgyalásának időpontját még nem tűzték ki. A vád szerint egyébként az is az “ellenséges kormányokkal való kapcsolatba lépésnek” számít, hogy a tudósító írt Barack Obama amerikai elnöknek.
Obama elnök néhány héttel ezelőtt azt sürgette, hogy Teherán a perzsa újév (noruz) alkalmából bocsássa szabadon az Iránban fogva tartott amerikai állampolgárokat, köztük Rezaiant.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) elnevezésű, New York-i székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet tudomása szerint legalább harminc újságíró van börtönben Iránban.