Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese szerint az ítélőtáblák az elmúlt években bebizonyították, hogy fontos helyük van a magyar igazságszolgáltatás rendszerében.

Gyarmathy Judit szerdán a Debreceni Ítélőtábla újraindításának 10. évfordulóján tartott ünnepségen elmondta: az ítélőtábla 28 bírája tavaly 2644 ügyet fejezett be, és a hatékony ítélkezést jelzi, hogy az ügyek több mint 90 százalékát fél éven belül lezárták.

Az OBH elnökhelyettese elismeréssel szólt a Debreceni Ítélőtáblának helyet adó modern, a bíróság tekintélyét is kifejező épületről. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy számos bírósági épület rekonstrukciója mellett az elmúlt években 70 százalékban megújult a bíróságok informatikai rendszere is.

“A bíróságok is megérkeztek a 21. századba, s a fejlesztés folytatódik” – tette hozzá, megemlítve, hogy hamarosan átadják a Debreceni Járásbíróság új épületét, megújul a Szegedi Törvényszék, a Fővárosi Törvényszék, valamint több járásbíróság épülete.

Gyarmathy Judit elmondta: az Európai Bizottság minden évben nyilvánosságra hozza igazságügyi eredménytábláját, amelyen a magyarországi igazságszolgáltatás előkelő helyen szerepel. A gyorsaság és a hatékonyság tekintetében az első harmadban, a bírói fizetéseket tekintve az utolsó harmadban vagyunk az unióban – jegyezte meg. Utóbbival kapcsolatban jelezte: gőzerővel folyik a közszolgálati életpályamodellhez illeszkedő igazságügyi életpályamodell kidolgozása, ebben az OBH mellett részt vesz a bírói tanács, a bírói egyesület, és együttműködnek a kormánnyal, az igazságügyi minisztériummal is.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester az ünnepségen kijelentette: Debrecen erős pillére a magyar igazságszolgáltatás rendszerének. Kitért arra, hogy a tíz éve újraindított táblabíróság elődjét, a Debreceni Királyi Ítélőtáblát 1891-ben adták át, és már több mint százéves az egyetemi jogászképzés a városban.

A polgármester felidézte: csakúgy, mint a királyi ítélőtábla kialakításakor, a jelenlegi ítélőtábla létesítéséhez is telekkel járult hozzá Debrecen önkormányzata, amely ezen túlmenően 200 millió forinttal is támogatta a táblabíróság tíz évvel ezelőtti újraindítását.

A jubileumi ünnepségen Balla Lajos, az ítélőtábla elnöke átvette a bírói kar által az ítélőtábla könyvtárának felajánlott ajándékot: egy 1915-ben kiadott, egykor a Debreceni Királyi Ítélőtábla tulajdonában álló háromkötetes művet, amelyre egy budapesti antikváriumban talált rá egyik bírájuk.

Az ítélőtábla aulájában bíróságtörténeti kiállítást is megnyitottak szerdán.