Gyorsan változó világunkban meg kell felelni a XXI. század társadalmi kihívásainak, ez viszont csak folyamatos innovációval érhető el, különösen az informatika és a környezettudatosság terén – mondja a Gyulai Törvényszék frissen kinevezett elnöke. Bagdi Árpádot a pályázatáról és a terveiről mesélt.

Dr. Bagdi Árpád, a Gyulai Törvényszék új elnöke

Milyen érzés a jelenlegi legfiatalabb törvényszéki elnöknek lenni? Változtat ez a feladatokon, kihívásokon?

Őszintén megvallva ezen még nem volt sok időm gondolkodni, hiszen a kinevezéssel együtt nagymértékben felgyorsult az életem, és megszaporodtak a teendőim. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az életkoromnak bármilyen hatása lenne a törvényszéki elnöki munkámra. A fiatalság egyébként is egyrészt állapot, másrészt nézőpont kérdése, hiszen amikor a fiaimra tekintek, egyáltalán nem érzem magam fiatalnak. Meggyőződésem szerint a törvényszéki elnöki szolgálat életkortól függetlenül hatalmas felelősséget és kötelességet jelent. Kötelességet a törvényszékkel és az egész bírósági szervezetrendszerrel szemben, felelősséget a munkatársakért és az ügyfelekért. Életkortól független az is, hogy egy törvényszéki elnöknek milyen feladatokat kell megoldania és milyen kihívásokkal kell szembenéznie. A feladatok egy része minden törvényszéknél azonos, de vannak olyan kihívások is, amelyek törvényszék-specifikusak.

Korábbi elnöke, illetve a kollégái mennyire támogatták azt, hogy megpályázza az elnökséget?

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Gyulai Törvényszék elnöki állására korábban egy alkalommal már kiírt pályázatot, ami pályázó hiányában nem vezetett eredményre, ezért a második pályázati eljárást még nagyobb figyelem övezte. Még hetekkel a pályázati határidő lejárta előtt – miután kollégáim biztatására megfogalmazódott bennem az elhatározás – felkerestem a törvényszék hivatalban lévő elnökét, és jeleztem felé a pályázati szándékomat, ami néhány napon belül a teljes bírói kar előtt is ismerté vált. Pályázatom benyújtásában egyébként a tenni akarás motivált. Tenni akarás a Békés megyei bíróságokért és az itt dolgozó kollégákért, továbbá nem utolsó sorban az egész bírósági szervezetért. Az ezt követő időszakban mind a bírósági vezetőktől, mind pedig a munkatársaimtól nagyon sok támogatást, biztatást kaptam. Az elnöki álláshelyre végül ketten nyújtottunk be pályázatot, amelyeket a Gyulai Törvényszék összbírói értekezlete véleményezett. Ennek során nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy a bírák jelentős – kétharmadot meghaladó – többsége támogatta a pályázatomat. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem bírótársaim bizalmát.

Mire helyezte a fő hangsúlyt az elnöki pályázatában?

Pályaművem alcímeként a tradíció és innováció fogalmakat használtam. Tradíció alatt a Gyulai Törvényszék elmúlt években elért eredményeit értettem, különösen az időszerű ügyforgalomi adatok elérése és a kedvező munkakörülmények biztosítása terén. A kiváló eredményeket természetesen meg kell őrizni, illetve lehetőség szerinti tovább kell javítani. A tradíció mellett ugyanakkor gyorsan változó világunkban meg kell felelni a XXI. század társadalmi kihívásainak is, amely viszont csak folyamatos innovációval érhető el, különösen az informatika és a környezettudatosság terén. Pályaművemben az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghatározott stratégiai célokhoz kapcsolódóan fogalmaztam meg konkrét céljaimat. Ezek az alábbiak voltak: hatékonyság, a bírák adminisztrációs terhének csökkentése, team-ügyintézés, arányos munkateher, mindenki a képzettségének megfelelően munkát végezze, „zöld bíróságok”, informatikai innováció, nyilvánosság a tárgyalóteremben és azon kívül, internetes fejlesztések, elektronikus ügyintézés, szolgáltató bíróság és végül „Gyulai Tudományos Műhely” létrehozása.

Mennyire ismeri a törvényszék, illetve a járásbíróságok napi gondjait – ellátott már igazgatási feladatokat korábban is?

11 éve dolgozom a Békés megyei bíróságokon. Ezalatt dolgoztam a megye legkisebb és legnagyobb járásbíróságán, a közigazgatási és munkaügyi bíróságon, valamint a törvényszéken, így lehetőségem volt megtapasztalni az aktuálisan felmerülő problémákat többféle méretű szervezeti egység esetében is. A törvényszéken eltöltött három év alatt elnöki titkárként elláttam a rám bízott igazgatási feladatokat, és sajtótitkárként koordináltam a bíróság kommunikációs tevékenységét. 2010-től a közbeszerzési szakképzettség megszerzését követően referensként éveken keresztül közreműködtem a Békés Megyei Bíróság közbeszerzési eljárásaiban. 2012-től a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője, valamint a törvényszék internetes és intranetes oldalának szerkesztője, továbbá a „Nyitott Bíróság” program Békés megyei kapcsolattartója lettem. Mindezen feladataim ellátása során közvetlen rálátásom nyílt a megyei szintű bírósági igazgatási munka sokszínűségére és nehézségeire.

Előnyt vagy hátrányt jelent majd, hogy az ügyfelek egy része ezen vonatkozásban is ismerheti?

A sajtószóvivőként és előtte sajtótitkárként eltöltött hat év mindenképpen jól hasznosítható az elnöki munkám során, hiszen a külső és belső kommunikáció minden törvényszék esetében kiemelt jelentőséggel bír. A sajtószóvivői előéletem mellett ugyancsak hasznosnak bizonyulnak a munkaügyi bíróként szerzett gyakorlati tapasztalatok is, hiszen egy törvényszéki elnök több száz munkavállaló vonatkozásában egyben a munkáltatói jogkör gyakorlója is. Számomra már a bírói munka legérdekesebb területe is a problémamegoldás volt, ami köztudottan az elnöki munkának is állandó velejáróra, azzal, hogy míg bíróként számunkra ismeretlen emberek, ügyfelek konfliktusait kell rendeznünk, addig a törvényszéki elnöknek a saját munkatársai vagy egy adott szervezeti egység problémáit kell megoldania, és minden döntése meghozatalakor szem előtt kell tartania a törvényszék és az egész bírósági szervezet érdekeit.

Hogyan képzeli a Gyulai Törvényszék következő éveit?

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének előrejelzése szerint az idei a „nyugodt építkezés éve”. Én magam a Gyulai Törvényszék elnökeként a pályaművemben felvázolt elképzeléseimmel kívánok a következő években ebben az építkezésben aktívan és egyúttal proaktív módon közreműködni, hogy a bírósági szervezetrendszer egészét, és azon belül a Gyulai Törvényszéket az ügyfelek megelégedésére jobbá, míg a munkavégzést a kollégák számára könnyebbé, komfortosabbá és örömtelibbé tegyük.