Soha nem látott mértékben nőtt a bíróságok iránti bizalom – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Budapesten, a bíróságok napja alkalmából megrendezett ünnepségen.

Az OBH elnöke egy közelmúltban nyilvánosságra hozott, a jó államról szóló jelentésre hivatkozva közölte: a jogrendszerbe vetett bizalom mérésénél a legnagyobb arány a 16-24 éves korosztálynál mutatkozott. Hozzátette, hogy ez a mutató nagy részben a bírósági rendszernek is köszönhető, példaként említve a fiatalokat célzó Nyitott bíróság programot. Elmondta, sikerült megismertetni a fiatalokkal, mit jelent a jogállam, mik a jogaik és kötelességeik, mitől kell tartózkodniuk és mire támaszkodhatnak.

Darák Péter, a Kúria elnöke arról beszélt – idézve egykori elődjét, Günther Antalt -, hogy a bírói hivatás több a hatósági rendteremtésnél, a jog formális érvényre juttatásánál. Hozzátette: a bíró mindig a szabadabb szellemi tevékenység útján haladt és lelkiismeretesen vizsgálva a per összes körülményeit a szabad mérlegelés útján állapította meg az osztó igazságot. Ugyancsak Günther Antalt idézve arról is szólt, hogy őrizkedni kell a túl szigorú következetességtől, a jogtudomány ugyanis nem gépies tudomány, hanem gyakorlati élettudomány.