Augusztusban lépnek hatályba a módosított személyszállítási törvénynek a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai, amelyek – egyebek mellett – kimondják, hogy az utazási kedvezmény igénybevétele a kártya kiváltásához köthető.

A parlament június végén döntött a személyszállítási törvény módosításáról, ennek a jogszabálynak a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai augusztus első napján lépnek hatályba.

A törvény úgy határozza meg a közlekedési kártyát, hogy az megfelel az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszer feltételeinek és – kormányrendeletben meghatározott – utazási okmányként használható.

A közlekedési kártya, mint másodlagos kártya – amennyiben annak műszaki és technikai feltételei adottak – a tulajdonosa kérelmére, a személyi igazolvány kártyájához hozzárendelhető.

A kártyához a felhasználónak előbb regisztráltatnia kell magát. A megjelent kormányrendelet a regisztrációval összefüggő feladatokat a fővárosi kerületi és a járási kormányablakokra, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalára bízza.

A regisztráció a következő adatok felvételét jelenti: a kártyát használni kívánó személyazonosító adatai, lakcíme, fotója és – ha a 14. életévét betöltötte – az aláírása is szükséges.

Végül kimondja a törvény: amennyiben az utazási szolgáltatásra elektronikus kártya kerül bevezetésre, jogszabály a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételét közlekedési kártya használatához kötheti.