Az alkotmánybíróság döntése megerősíti azt, amit a horvát kormány folyamatosan hangsúlyoz, mégpedig, hogy nincs semmilyen “összeesküvés” a Mol ellen Horvátországban – így reagált Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter arra, hogy a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát kormányfő ügyében született ítéletet.

A Vecernji List című zágrábi napilap honlapjának beszámolója szerint a tárcavezető hozzátette: a tervek szerint folytatják a nemzetközi döntőbíróság előtti eljárást.

A kormányzó baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) nevében Ingrid Anticevic Marinovic parlamenti képviselő reagált az alkotmánybíróság döntésére. Aláhúzta: a testület indoklásában is közli, hogy nem Sanader bűnösségéről döntött, hanem arról, hogy sérültek-e a volt kormányfő jogai az eljárás során. Kiemelte: az emberi jogok védelmének szószólójaként reméli, hogy az alkotmánybíróság más esetekben is így jár el.

Sanader egykori pártjából, a konzervatív, jobboldali Horvát Demokrata Közösségből (HDZ) a sajtónak csak annyit nyilatkoztak, hogy a HDZ eddig is tiszteletben tartotta a bírósági döntéseket, ezt is tiszteletben fogják tartani, illetve a párt továbbra is küzd a korrupció és a bűnözés ellen.

A horvát alkotmánybíróság honlapján közölte, hogy hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet, amellyel a volt horvát kormányfőt jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügy egyesített perében.

Az indoklás szerint a testület nem azt vizsgálta, hogy a volt horvát kormányfő bűnös-e háborús nyerészkedés és korrupció vádjában, hanem azt, hogy pere során sérültek-e alkotmányos jogai. A testület megállapította, hogy Sanader számára nem biztosították a méltányos eljáráshoz szükséges – törvény által előírt – feltételeket és jogi védelmet. Az ügyet visszautalták a zágrábi megyei bírósághoz.

A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és leszögezte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.