Az általános pénzügyi békéltetés kifejezetten sikeresnek mondható az idén, hiszen a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a megindított eljárások mintegy 43 százalékánál tudott a fogyasztó és a pénzügyi intézmény között egyezséget létrehozni. Eközben az elszámolási ügyek túlnyomó többségét az eddigi tapasztalatok szerint nem lehet érdemben felülvizsgálni, mivel. a fogyasztók hiánypótlásra sem jelölik meg pontosan az általuk vitatott számítási hibát – tájékoztatta Kardos-Nagy Tünde, a testület szóvivője

A testülethez eddig már több mint hatezerötszáz elszámolást vitató beadvány érkezett, ami jelentős szám annak tükrében, hogy minden más ügyben az idén mintegy 2800 békéltetési kérelem érkezett, elenyésző ugyanakkor a kiküldött banki elszámolások 2,1 milliós tömegéhez viszonyítva – ismertette.

Felhívta a figyelmet arra, hogy élesen elkülönül a PBT eljárása az általános pénzügyi viták rendezése és az elszámolási ügyek intézése során. A banki elszámolást vitató ügyfélkérelmeknél a törvény ugyanis csak erre az ügytípusra vonatkozó szabályozást tartalmaz.

Kifejtette: az elszámolási törvény egyértelműen meghatározza, hogy a banki elszámolási ügyekben a PBT csak akkor járhat el, ha a fogyasztó az elszámolás, forintosítás helyességét vitatja; nem tartja elkésettnek az ezzel kapcsolatos, a pénzügyi intézményhez benyújtott panaszát; illetve elszámolásra kötelezné az ezt elutasító hitelintézetet, pénzügyi vállalkozást. Mindhárom ügytípus esetében a PBT eljárásának feltétele, hogy a pénzügyi intézmény előzőleg elutasítsa a fogyasztó hozzá e témákban benyújtott panaszát.

A fogyasztónak emellett konkrétumokkal kell igazolnia a pénzügyi békéltetők előtt álláspontját, így a hitelintézet, pénzügyi vállalkozás pontatlan elszámolását felrovó kérelem esetén meg kell jelölnie a pénzügyi intézmény által közölt helytelen adatot vagy számítási hibát. A kérelmező számára eredményes PBT-eljáráshoz az önmagában kevés, ha valaki csak általánosságban “nem ért egyet” az elszámolással – mondta.

A PBT eljárásában kizárólag a kérelemben nevesített konkrét problémát vizsgálhatja meg, az esetleges téves várakozásokkal ellentétben a jogszabályok nem jogosítják fel az elszámolás általános felülvizsgálatára – szögezte le a PBT szóvivője.

A törvény szerint a testületnek ugyancsak el kell utasítania a fogyasztó kérelmét, ha egyéb, a jogszabályban fel nem sorolt típusú elszámolási kifogással keresik meg – húzta alá Kardos-Nagy Tünde. Hozzátette: eddig mintegy ezer ilyen egyéb témájú elszámolási kérelem érkezett be.

Kiemelte azt is, hogy a banki elszámolási ügyekben a törvény a korábbi békéltetői feladatkörhöz képest erőteljesebb, speciális jogorvoslati feladatkört bíz a pénzügyi békéltetőkre: kimondja, hogy amennyiben nincs megegyezés a felek között, a PBT elszámolási kötelezést tartalmazó határozata minden esetben végrehajtandó a pénzügyi intézmény számára. Ez még akkor is kötelezi őt, ha előzőleg nem tett általános vagy a konkrét ügyre vonatkozó úgynevezett alávetést – közölte.

A szóvivő tájékoztatása szerint az idén július végéig 6567 elszámolási kérelem érkezett a PBT-hez, amelyek közül eddig 1005 ügyet sikerült lezárni. Utóbbiak közül 29 ügyben kötött egyezséget a pénzügyi intézmény és a fogyasztó, 5 esetben pedig kötelezést tartalmazó határozatot adott ki a PBT.

A további ügyekben – alapvetően a fogyasztói kérelmek korábban jelzett hiányosságai miatt – az eljárást megszüntető PBT- határozatok születtek. Ezt követően eddig 49 fogyasztó kezdeményezte bírósági nemperes eljárás megindítását, hiszen a jogorvoslati lehetőség nincs lezárva a pénzügyi békéltetők döntése után sem – összegezte Kardos-Nagy Tünde.