Az Országos Rendőr-főkapitányság Interpol körözési listáján szereplő háborús bűnöst fogtak el hétfőn reggel a magyar határőrök Röszkénél – értesült kedden az MTI a határőrség szóvivőjétől, Orodán Sándor alezredestől.

Az ügy részleteiről Kovács Iván, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferense adott tájékoztatást. Aki elmondta, hogy a polgári lakosság elleni erőszak bűncselekményének gyanújával körözött, gépkocsival érkező Rade Vrga 39 éves karlovaci születésű férfi érvényes horvát útlevéllel hétfőn 6 óra 20 perckor jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőn másodmagával. A határregisztrációs rendszer azonnal jelezte a körözött személyt, így a határőrség megtette a szükséges intézkedést. után őrizetbe vették, és átkutatták, kiderült, hogy több a saját nevére kiállított útlevéllel is rendelkezett. A férfit, aki nem tanúsított ellenállást, átadták a rendőrségnek.