Százezer forintos tandíjért cserébe elmaradt képzések, válaszra sem méltatott panaszok –ilyen és ehhez hasonló kifogásokról árulkodnak a Budapesti Békéltető Testülethez beérkező kérelmek. A fogyasztók sokszor nagy összeget is áldoznak egy-egy szakképzettség megszerzésére vagy nyelvtudásuk fejlesztésére, később pedig egyáltalán nem azt kapják, amit vártak.

Gyakorlati képzés – eszközök nélkül

Természetesen itt sem példanélküli az egyezség elérése, előfordult olyan eset, hogy a fogyasztó által kifogásolt tantárgy újbóli, ingyenes biztosításában egyezett meg a fogyasztó és a vállalkozás a Testület eljárásának köszönhetően. A kérdéses tantárgy egy villamos berendezésekkel kapcsolatos OKJ-s képzés gyakorlati tárgya volt. A beérkezett kérelem szerint még csak a szükséges eszközökből sem állt elegendő a résztvevők rendelkezésére. Így nem volt lehetőség arra sem, hogy a képzés keretein belül minden eszköz működését és használatát kellően megismerjék. Ezért – két sikeres elméleti vizsga után – a fogyasztó gyakorlati vizsgája nem is sikerült. A vállalkozás azzal utasította el először a fogyasztót, hogy csak a vizsgát követően jelezte feléjük a problémát, a tanfolyam alatt viszont nem. Ezért nem is vállalta a tanfolyami költségek visszatérítését, de felajánlotta a békéltető testületi eljárásban, hogy a képzésnek a kifogásolt részét ingyenesen biztosítja újra. Ezt a fogyasztó elfogadhatónak ítélte, így egyezséggel zárult az ügy.

Se tanfolyam, se pénz

Az is megtörtént, hogy a fogyasztó egy programozói tanfolyamra fizetett be 200.000 Ft-ot, de a képzési intézmény folyamatosan halogatta a tanfolyam kezdetének időpontját, később pedig el sem indult. Ezt a fogyasztó három hónap után megelégelte, és kérte a befizetett tandíj visszatérítését, mire a vállalkozás sem a személyes, sem a levélben történő megkeresésre nem reagált.

Arra is akadt példa egy másik ügyben, hogy a fogyasztó ajándékba kapott egy fotós tanfolyamra szóló vouchert, amelyről hamar kiderült, hogy a benne foglalt időpontban nem fogja tudni azt felhasználni. Kérte ezért a vállalkozástól a voucher ellenértékének visszafizetését, amelyet a vállalkozás írásban többször elvállalt. Ennek ellenére a visszafizetés később sem történt meg.

Kulcsfontosságú a szerződéskötés előtti tájékozódás

Már a képzési hely és a tanfolyam körültekintő kiválasztásával is sokat tehetnek a fogyasztók azért, hogy a pénzükért cserébe megfelelő minőségű képzést kapjanak. A felnőttképzés nyújtása – amely lehet OKJ-s végzettséget adó képzés, egyéb támogatott szakmai képzés, nyelvi képzés, vagy támogatott egyéb képzés – engedélyköteles tevékenység. Ez azt jelenti, hogy a tanfolyamokat biztosító intézménynek az általa indítani tervezett minden egyes képzésre vonatkozóan bizonyítania kell az engedélyeztetés során, hogy rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel. Ezért már a jelentkezés előtt érdemes utánanézni a képzőhelynek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (www.nive.hu), esetleg személyesen érdeklődnie, hogy a képzési hely, illetve a képzés maga szerepel-e a hivatali nyilvántartásban.

Fontos tudni azt, hogy a felnőttképzési szerződést minden esetben írásban kell megkötni. Ezen kívül a törvény szigorú követelményeket, hogy milyen elemeknek kell a szerződésben szerepelniük. Kötelező feltüntetni az intézmény nevét és nyilvántartási számát – ez utóbbi hiánya esetleg gyanúra is okot adhat, hogy a képzési hely rendelkezik-e egyáltalán engedéllyel. Ezen kívül a szerződésbe kell foglalni a képzésre vonatkozó minden fontos részletet: a kezdés időpontját, a képzés ütemezését; a képzéssel megszerezhető dokumentum megnevezését; az ismeretek ellenőrzésének módját; a hiányzás lehetséges mértékét és túllépésének következményeit; a gyakorlati képzésre vonatkozó adatokat, belefoglalva, hogy melyek azok az eszközök, anyagok, amelyet a képzési hely biztosít; a vizsgaszervezés módját, valamint a vizsgára előírt, vagy javasolt intézményt; a képzési díj mértékét és a fizetési módot, továbbá támogatott képzés esetén a támogatás mértékét, illetve a szerződésszegés következményeit mindkét fél esetében. Ha nem szerepel a kötelező tartalom a szerződésben, a Ptk. alapján azt semmisnek kell tekinteni, mert azt jogszabály megkerülésével kötötték.

A szerződés tehát minden esetben – amennyiben a képzési hely betartja a jogszabályokat – nagyon részletesen szabályozza a fogyasztó és a vállalkozás viszonyát, minden lényeges adat rögzítésre kerül benne. Ha a képzési hely mégsem tesz eleget a szerződésben foglalt feltételeknek, azzal megalapozza a fogyasztó szavatossági igényét, mivel a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerint hibás lesz a teljesítés. A szolgáltatás ugyanis ilyenkor a teljesítés időpontjában nem felel meg a szükséges minőségi követelményeknek.

Ha a képzés nem azt nyújtja, amit a fogyasztó várt…

Amennyiben a fogyasztó azt tapasztalja, hogy a vállalkozás megszegi a szerződést, vagy egyéb okból nem tartja megfelelőnek a képzés színvonalát, ezt lehetőleg azonnal közölnie kell a vállalkozással. A Ptk. szerint fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni, viszont ha a késedelem miatt további kár éri a fogyasztót, akkor ez már az ő felelőssége. Tehát például ha a fogyasztónak sürgős, hogy letegyen egy vizsgát, vagy megszerezzen egy végzettséget, akkor az ő érdeke is az azonnali közlés, miszerint valamilyen okból nem elégedett a kapott szolgáltatással. Máskülönben a késlekedésből eredő plusz kár már őt fogja terhelni.

Ami az érvényesíthető jogokat illeti, a fogyasztó lehetőségei a következők szerint alakulnak egy képzés esetében: a nem megfelelő órák, tanfolyamrészek újbóli biztosítását, avagy a teljes képzés ismételt biztosítását is jelentheti. Ha ezeket a vállalkozás nem teszi lehetővé, igényelheti a fogyasztó a képzési díj leszállítását, végső esetben pedig – ha annyira súlyos a szerződésszegés – elállhat a szerződéstől, azaz követelheti a teljes kifizetett ellenértéket.

Jótanácsok – Mire figyeljenek a fogyasztók, ha felnőttképzés mellett döntenek?

1. Alaposan nézzenek utána a képzőhelynek az interneten! Ha a megcélzott vállalkozás nincs a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által nyilvántartott listán, érdemes másikat keresni.

2. Mivel a képzés lényeges elemeit rögzíteni kell a felnőttképzési szerződésben, olvassák át ezt alaposan, hogy tényleg az került-e a papírra, amiben szóban megállapodtak. Továbbá, ha a vállalkozás nem adna abból, kérjenek el egy példányt, hogy bármikor ellenőrizni tudják a feltételeket.

3.Ha azt tapasztalják a fogyasztók, hogy a képzés nem megfelelő, vagy a vállalkozás megszegte a szerződésben foglaltakat, azonnal jelezzék azt a vállalkozás felé írásban (például: postai levél, e-mail, telefax). Így a későbbiekben bizonyítható, hogy a panasztétel megtörtént.

4. Amennyiben a vállalkozás a kifogást elutasítaná, forduljanak a Budapesti Békéltető Testülethez és kezdeményezzék a gyors, ingyenes békéltető testületi eljárást jogaik érvényesítése érdekében.