A legszélesebb egyeztetéssel és konszenzussal, a leginkább szakmai alapokra helyezve született meg a vadászati törvény tervezete, amelyet a jogi kontroll után a következő hetekben hoznak nyilvánosságra – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Szécsényben.

Semjén Zsolt, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke hozzátette: a magyar vadgazdálkodást a következő húsz évre meghatározó új vadászati törvény olyan minőségű lesz, hogy nemcsak a vadászat történetében, hanem a magyar jogtörténetben is kiemelt helyet kaphat.

Kifejtette: a rendszerváltáskor eldőlt kérdésekről már nem érdemes vitát nyitni, így arról, hogy a vad állami tulajdon vagy hogy a vadászati jog a földtulajdonhoz kötődik. A törvénytervezet fontos részének nevezte az élőhelyek fejlesztését, és mint elmondta, keresztülvitték a horgászok legfontosabb kérését is, így minden természetes víz horgászati kezelésbe kerül.

Semjén Zsolt kitért többek között arra is, az új törvény értelmében minden földtulajdonosnak jogában áll rendelkeznie saját területe vadászati hasznosításáról vagy megbízhat valakit, hogy ő rendelkezzen, de ha egyiket sem teszi, akkor – a korábbi gyakorlattal ellentétben – helyettük sem bizottság, sem jegyző nem rendelkezhet.

Az agrárgazdálkodónak és a vadászatra jogosultnak együtt kell működnie a vadkárelhárításban, így például egyeztetniük kell, hogy a gazdálkodó mit vet a vadkárral különösen veszélyeztetett területen és legalább öt méteres sávot kell hagynia az erdő és a kultúrterület között. A haszonbérlet tíz helyett húsz év lesz az új törvény tervezet szerint – sorolt példákat Semjén Zsolt.

Közölte, hogy mintegy ötven vadgazdálkodási körzetet alakítanak ki, ezek élén az állam által fizetett tájegységi fővadászok állnak majd. A vadászatra jogosultak ezzel szakmai segítséget, a hivatásos vadászok pedig egyfajta védelmet kapnak. A törvénytervezet eleme az is, hogy megkezdett négy hektáronként hivatásos vadászt kell alkalmazni.

Semjén Zsolt Szécsényben elmondta azt is, hogy 2021-ben, az 1971-es vadászati világkiállítás 50. évfordulóján nagyszabású vadászkiállítást rendeznek, ami bemutatja a magyar vadászatot, vadgazdálkodást, a vadászati kultúrát, a lovassportot, a kutyás világot, a solymászatot, a gasztronómiát, borászatot, művészetet, valamint a horgászatot is.