Akciós ajánlatok, olcsó tarifák, jobb szolgáltatás – a Budapesti Békéltető Testülethez érkező beadványokból az látszik, hogy az egyre kedvezőbb ajánlatok ellenére nem élnek a fogyasztók a szolgáltatóváltás lehetőségével. Ha mégis megpróbálják, gyakran az okoz problémát, hogy nincsenek tisztában az előírásokkal. Néha pedig egész egyszerűen a cég mulasztása miatt támad vita a felek között. A Testület az ügyek tapasztalatai alapján összeállította aranyszabályait, amelyek betartásával a fogyasztók sok felesleges gondtól kímélhetik meg magukat, ha váltásra adják a fejüket és nyugodtabban élvezhetik a jobb szolgáltatás adta előnyöket.

Elektronikus hírközlési szolgáltatások

 

1. Annak tudatában járjanak el a fogyasztók, hogy ha nem köti őket hűségszerződés, akkor bármikor jogukban áll felmondani a szerződésüket hátrányos jogkövetkezmények nélkül! Merjenek élni a szolgáltatóváltás, vezetékes- és mobiltelefon előfizetés esetén pedig a számhordozás lehetőségével! Utóbbival már akár néhány napon belül élvezhetik a kedvezőbb tarifákat és ekkor elég csak az új szolgáltatónál intézkedni.

 

2. Még akkor is, ha szerintük nincsen semmilyen tartozásuk, kifejezetten kérdezzenek rá erre a szolgáltatónál, és az egyenlegről kérjenek igazolást a számlázott időszak megjelölésével a szolgáltatóváltás sikere érdekében! Tartozás esetén ugyanis az átadó szolgáltató megtagadhatja a számhordozást, holott könnyen lehet, hogy az csak adminisztrációs hiba folytán áll fent. Ne mulasszák el adataikat is egyeztetni, hiszen megtagadásra ugyanúgy okot adhat, amennyiben az átadó és az átvevő szolgáltató rendszerében például eltérő lakcímen szerepelnek: azonosíthatóság hiányában a számhordozás meghiúsul.

3. Ügyeljenek arra, hogy ha hűségszerződésük van egy szolgáltatóval, de váltani szeretnének, akkor annak felmondása esetén csak a szerződéssel biztosított és igénybe vett kedvezményeket követelhetik tőlük vissza! Számítsanak viszont rá, hogy esetleg a szolgáltató nagyon magas összeget számláz, mivel jelentős volt a szerződés megkötésekor kapott kedvezmény is (például az, amit a mobiltelefon, vagy más eszköz árából kaptak).

 

4. Merjenek élni a kipróbálás lehetőségével a fogyasztók például mobilinternetnél, a műholdas vagy épp a digitális televíziózásnál. Ha a rossz vétel miatt mégsem tudnák igénybe venni, meggondolhatják magukat! Mobilinternet, mobiltelefon, műholdas vagy digitális műsorszolgáltatás megrendelése esetén ugyanis azonnali hatályú felmondási jog illeti meg az előfizetőt tizennégy napon belül. Ez akkor igaz, ha a szolgáltatás megkezdését követően derült ki, hogy az új igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem a szerződésnek megfelelő vagy az egyáltalán nem vehető igénybe. A cég ekkor a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat vagy a felhasznált forgalom díját követelheti.

 

5. Ne feledjék, hogy feltöltőkártyás telefon esetén sem veszhet el a korábban feltöltött egyenleg, ha szolgáltatót váltanak 2015. december elsejét követően! Ugyanakkor ehhez a korábbi szolgáltatóval való elszámolást kifejezetten kérniük kell.

 

6. Ha 2015. december elseje után jön telefonon a „visszautasíthatatlan ajánlat”, de abban csalódnak, tizennégy napon belül még meggondolhatják magukat. Ekkor nem kötelesek igénybe venni a szolgáltatást: ugyanis üzlethelyiségen kívül vagy távollevők között megkötött szerződésnél indokolás nélküli elállási jog illeti meg őket. Amennyiben pedig a szolgáltatásnyújtás már megkezdődött, úgy azonnali hatályú felmondási joggal élhetnek.

 

Földgáz- és villamos energia szolgáltatás

 

1. Használják ki a fogyasztók a földgáz vagy villamos energia kereskedőváltás lehetőségét, ha azt előnyösnek ítélik meg a kapott ajánlat szerint! Amennyiben nem kívánják az ezzel járó tortúrát, a váltással megbízhatják leendő szolgáltatójukat is, amely díj felszámítása nélkül köteles ezt lebonyolítani. Ha mégis az önálló ügyintézés mellett döntenek, figyeljenek, hogy a korábbi szerződést írásban, tehát igazolható módon mondják fel!

 

2. Számos vita forrása lehet, ha a fogyasztó maga intézi a kereskedőváltást, de nem kap levelet a felmondás visszaigazolásáról vagy az esetlegesen még kiegyenlítetlen összegekről. Tartozásnál ugyanis meghiúsul a váltás. Ilyenkor szólítsák fel a szolgáltatót a tájékoztatás pótlására, mivel ezt kérés nélkül meg kell részükre küldeni a felmondás kézhezvételétől számítva öt napon belül!

 

3. Ha arról kapnak levelet, hogy akaratukon kívül, például jogszabálynál fogva kerülnek át egy másik céghez, számoljanak azzal, hogy a korábbi szolgáltatónál lévő tartozás esetén az új is kikapcsolhatja őket a szolgáltatásból!

 

4. A régi szolgáltató által kiállított végszámla fontos bizonyíték a fogyasztó kezében. Az új szolgáltató ugyanis az ezen megtalálható kezdő mérőállástól számláz. Miután a szolgáltató megkapta az elszámoláshoz szükséges adatokat, 20 napon belül kell ezt kibocsátania: ha ez elmaradt, feltétlenül jelezzék a vállalkozás felé!